Kultúra

2009.10.30. 09:06

Századelős nosztalgia naprakészen - Budapest Bár koncert-beszámoló

Tangós, rumbás, jazzes, cigányzenés bizsergés a tömött tánctéren, nagy nevek a színpadon. Pécsett koncertezett a Budapest Bár, egy kicsit idelopva az 1900-as évek elejének pesti éjszakáiból. A nosztalgiát húzónevek hozták: Kiss Tibi a Quimbyből, Lovasi András, Ferenczi György, vagy éppen Németh Juci a Nemjuci zenekarból.

Sziporka - afilter.hu

Szerda este, a pontosan nyolc órai kezdésre érkezve a koncertlátogató azzal szembesült, hogy itt bizony már komoly tömeg várja. Ennek ellenére a bárhangulat már az első pillanattól kezdve teljesen átjött, az Est Café teljesen megfelelő helyszín egy ilyen bohém, mégis profi zenész társaság számára. Nosztalgiát, fiatalos lüktetést és fergeteges bulit kaphattunk a 2000 forintos belépőért.

A koncert közepe táján beiktatott lassabb, andalgósabb, vagy éppen melankolikus dalok után következtek a bombasztikus számok. A hangulat a tetőfokon, az incselgő énekesnők kacéran, sőt mi több, buján viccelődtek az ibolyaszedéssel és a pesti éjszakai élettel.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Nosztalgikus bárhangulat Pestről, Pécsnek
[/caption]

Majd hirtelen a koncert végén találta magát a közönség, de ellentmondást nem tűrően többször is visszatapsolták, visszadobogták a bandát. A padlón két lábbal állva, behunyt szemmel könnyen képzeltem el, hogy a föld is megmozdult alattunk. Vissza is jöttek, többször, mosolyogva, lelkesen, amíg a repertoár kitartott ismétlés nélkül.

A közönség igazán vegyes volt, így bölcs döntésnek mondható a korai kezdés. A terem dugig volt, egyetemistákkal, nem meg a szüleik és azok szülei korosztályával - nem volt ritka, hogy hatvan év felettiek énekelték együtt a dalokat a tömeggel, meghatódva, nosztalgikus arckifejezéssel.
A legtöbb kézben borospoharat láttunk, ahogy illik, hiszen szerdán este beköltözött egy kevés az 1900-as évek budapesti bárjaiból a Pécsi Est Caféba.

A Villa Negrát a férfi szekció együttesen, hosszas visszatapsolás után, hatalmas sikerrel énekelte búcsúzóul a hangos közönségnek, majd pedig egy kis jazzes cigányzenés jammelést hallhattunk végső levezetésként. Majd csönd, a fények kigyúltak, a legtöbben a pulttól az asztalok felé indultak. Ott pedig már a zenekar tagjait találták elszórtan, kellemesen elbeszélgetve. A bárhangulat folytatódott a kisebb társaságokban, s tudtuk, hogy velünk marad még sokáig, ha elfütyörészünk hazafelé egy-egy dallamot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!