Kultúra

2010.01.13. 19:03

Nemzeti Színház: a kozmetikázás nem elég

Leállt a múlt héten a Pécsi Nemzeti Színházban a díszletemelő technika, így kis híján elmaradt az előadás. Efféle gondok sajnos már nap mint nap bekövetkezhetnek.

Mészáros B. Endre

Miközben a pécsi színtársulat ázsiója egyre emelkedik, az épület, a berendezések állapota folyamatosan romlik. Soha nem sikerült még senkinek kétszer egymásután elnyernie a Kritikusok Díját, s arra sincs példa, hogy a kilenc szakmai POSZT-elismerésből ötöt egy társulat vigyen haza, pedig a pécsi társulat ezt produkálta 2009-ben. Ebben az esztendőben mintegy 300 színi előadás, a 10. Pécsi Országos Színházi Találkozó, s mintegy kéttucatnyi EKF-rendezvény vár a Pécsi Nemzetire.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A Pécsi Nemzeti Színház felülről (fotó: Löffler Péter)
[/caption] 

Egy a napokban született újabb szakértői vélemény szerint viszont a bejárat fölötti erkély a jelenlegi aláékelt állapotában már legfeljebb egy esztendőt bír ki, a zenekari árokban hatalmas repedés riogatja a zenészeket, a fény- és hangtechnika utolsó óráit éli, a gépészeti eszközökkel hetente akad baj, múlt héten a trégerek – díszlettartók – álltak le, a legutóbbi POSZT-on a kamaratermi teherlift mondott csődöt. A színház emellett időnként beázik. A helyzet egyre romlik, pedig húsz éve még a pécsi volt Közép-Európa legmodernebb teátruma.

– Évente 3-4 milliót költünk karbantartásra de ez csak toldozás-foltozásra elég – vázolta a helyzetet Simon István ügyvezető igazgató. – A kaposvári színházat öt évvel később újították fel, mint a pécsit, ám ott most mégis 5 milliárdos korszerűsítésről döntöttek. Ha nem lépünk, előbb-utóbb valamelyik gyenge láncszem összeroppan.

Az önkormányzat kérésére 2009. tavaszán a Térhatás Kft. átfogó rekonstrukciós tervet készített 1,2 milliárd forintos kivitelezési költségvonzattal. Három évvel korábban a színház rendelt meg hasonló tartalmú elemzést, s akkori árakon még 910 millió forintba került volna a felújítás. Ez tehát a valós igény, miközben az ígéretek az elmúlt hónapokban az EKF-büdzséből 800, 500, majd 350 millióról szóltak, végül év végén 40 millió forintot szavazott meg a képviselő-testület.

– A 40 millió forint szép összeg, ha a működési költségeinket egészítenék ki vele – mondja Simon István. – Azonban a helyreállítási munkákat illetően még az erkély rendbetételére sem elég.

A működtetésre is egyre kevesebb pénz jut

Nem csak az alap-, a felépítmény is inog a Pécsi Nemzetiben. A színházi rekonstrukció pénzügyi fedezete mellett az intézményműködtetés finanszírozásával is problémák vannak. Eszerint, ha a társulat idén csak a tavalyi önkormányzati segítséget kapja meg, akkor 106 millió forinttal kevesebb pénzből kell gazdálkodnia, mint a múlt esztendőben.

Az országos támogatást ugyanis 2010-től igen keményen hozzáigazították a városi hozzájárulás értékéhez, s ilyen összevetésben a Pécsi Nemzeti nagyon rosszul áll, a hasonló méretű teátrumok sorában messze a legutolsó. Ráadásul a most februárban megítélt önkormányzati támogatás képezi majd a 2011-es esztendő központi finanszírozásának az alapját is. Ha nem emelik tehát a korábbi önkormányzati segítség összegét, annak az lehet az eredménye, hogy 3-4 premiert el kell hagyni (ennek már a tavaszi bemutatókra is hatása lehet), vagy valamelyik tagozatot meg kell szüntetni. Ez egyszer már felmerült az operajátékot illetően.

Önkormányzati válasz az aggasztó gondokra

A helyzet fonákja, hogy a Pécsi Nemzeti évadnyitó társulati ülésén dr. Kunszt Márta alpolgármester éppen az épületben megrendezésre kerülő Pécs2010 EKF-eseményekre hivatkozva – merthogy ez az egyetlen fedett hely a városban, ahol minőségi szinten jelentős programokat lehet tartani – még azt jelentette be, hogy nem lesz mód a felújításra.

A színház vezetői azóta több írásbeli beszámolót készítettek a kialakult gondokról, ám mindeddig semmiféle választ nem kaptak. Most azonban az alpolgármester aszszony lapunknak arról számolt be, hogy a februárban testület elé kerülő városi költségvetésben kell megoldást találni a színházi problémákra. Az kizárt – tette hozzá –, hogy a teljes, 1,2 milliárd forintos igényre futná. A legszükségesebb munkákra kell koncentrálni – mondta dr. Kunszt Márta –, aki lapunk megkeresése nyomán szólította fel a színház vezetőit, hogy készítsenek egy szűkített tervet, majd üljenek le egyeztetni a kérdésben, hogy kialakítsák a költségvetési csomagba kerülő végleges változatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!