Teltházas volt a Tavaszi Fesztivál

A héten véget ért a Pécsi Tavaszi Fesztivál, s 9 ezren látták a mintegy félszáz műsort. Telt házzal ment kivétel nélkül minden bemutató, s bebizonyosodott, hogy minőségi felhozatallal heteken át fenntartható a baranyai zene-, tánc- és színházbarátok érdeklődése.

Mintaértékű volt az EKF esztendőben a Jazz hétvége, mert míg eddig az Uránia mozit sem sikerült folyamatosan megtölteni, most a találkozó átköltözött a sokkal nagyobb PTE aulába, s a nyolcszáz ülőhelyből egy sem maradt üresen. Köszönhetően a jól megválasztott világsztároknak, és hogy a három nap három különböző korosztályról szólt. Először az ötven fölötti generációt célozták meg, s Rhoda Scott a Hammond-orgonánál ismét varázsolt, a fiatalságát újra átélő közönség tombolva élvezte a szólista virtuóz láb- és kézfutamait. Ugyanakkor a buli első felében a Szakcsi-család másfél órája hiányérzetet hagyott, mert a beígért két -, négy- és nyolckezes játékra elfogyott a műsoridő.

A második nap nem csak a Jazz hétvége, de az egész Pécsi Tavaszi Fesztivál csúcskoncertjét hozta a Mezzoforte együttes révén. A középkorosztály zenekarától a jazz bennfentesek eleinte ódzkodtak, mondván, a nyolcvanas években befutott izlandi csapat a szintetizátorra építkezik, s ez a zene ma már csak emlék. Nos, a Mezzoforte bekeményített, s parázs jazzrockkal lepte meg a pécsieket, szaxofon-, gitár- és dobszólókkal, profi csapatjátékkal.

Nem okozott csalódást a Jazz Steps sem, mert ügyesen aktualizálták a harmincas évek swinges zenéjét, Leroy Jones trombitajátéka pedig New Orleans-i pillanatokat teremtett, az éneklése viszont jócskán elmaradt Satchmóétól. A záróbulira aztán elsősorban a negyvenen innenieket vártak, s Harcsa Veronika be is bizonyította, hogy az új generáció új dzsesszt érdemel, lírai hangulattal, színművészi tálalásban. Ugyanakkor a Matt Bianco a buli legellentmondásosabb fellépését produkálta. Aki kizárólag szórakozni jött, az nagyon élvezte a harminc évvel ezelőtti popritmusaikat, mert tomboló diszkót rögtönzött a csapat, a jazzhez viszont nem sok köze volt a produkciónak.

A hónap legnagyobb csalódása egybehangzóan a New York-i Bill T. Jones & Arnie Zane Tánctársulat volt. Kiöregedett férficsapat hattyúdal utáni erőlködését produkálták, érthetetlen történetekkel, ennél jó néhány sokkal jobb magyar kortárs tánccsoport létezik.

A nemzetközi sztárokat felvonultató összeállításba tartozik Rost Andrea Pannon dalestje is. Az opera-énekesnő kitűnően bizonyította, hogy képzett hanggal még szebben szólnak a népdalok. Az összeállítás egyetlen hibája, hogy a Kárpát-medence dalai ürügyén tulajdonképpen egy klezmerestet kapott a közönség, mert a műsor kétharmadában a Budapesti Klezmer Band kísérete dominált.

A fesztivál záróeseményét a londoni Globe Színház muzsikusainak koncertje jelentette Shakespeare korának színházi zenéjéből. Az előadás bemutatta a 17. századi folkra épülő könnyűzene minden finomságát, ráadásul eredeti hangszereken, mi több, vájt fülű rockbarátok a Jethro Tull néhány fuvolaszólójának dallamát is felfedezhették az összeállításban. A szoprán énekesnő hangja pedig tovább emelte az előadás fényét. Az est egyetlen hiányossága az volt, hogy az előzetesen beharangozott trombita-furulya világsztár Philip Pickett nem jött el Pécsre, mivel nem sokkal a baranyai fellépés előtt gerincműtéten esett át. A zenekari helyettesítését azonban tökéletesen megoldották.