Kultúra

2010.10.31. 12:36

Az új karnagyok is vállalják a Kodály-módszert

Szinte közhely, hogy Pécs a hazai és nemzetközi kórusmuzsikálás egyik fellegvára. De vajon a karnagyok között miképp jön el és mit hoz az óhatatlanul bekövetkező generációváltás?

Méhes K.

A nagy mesterek, Tillai Aurél, Kertész Attila, Nagy Ernő, Szabó Szabolcs még ugyan aktívak, de egyes esetekben már átadták a stafétát a utódnak. Azt lehet látni, hogy főképp a jeles középiskolai kórusok élén az utóbbi években ifjú, harminc év körüli karnagyok tűntek fel. Természetesen új ötletekkel, ahogy mondják, alkalmazkodva a mostani időkhöz.

A Leőwey Gimnázium Vegyeskara az egyik legjobb példa. Az együttes országos sikereket ért el dr. Szabó Szabolcs vezetésével, aki előbb egy évre Árvai Dánielre bízta az ifjakat, majd 2008-tól Horváth Krisztián lett a karnagy. És bár egy karnagyváltás nyilván megvisel minden kórust, alig két év után már ismét lehetett mire büszkének lenni: a leőweysek arany minősítést kaptak az Éneklő Ifjúság versenyen, majd a keszthelyi Helikonon is. Horváth Krisztián állítja, hogy ez tényleg várakozáson felüli volt, maximum ezüstben bízott ő maga is:

– Már csak azért is, mert a kórusvezetők csapata nem túl nagy, mindenki ismer mindenkit, és nyilván egy fiatalember esetében gondolhatja azt a zsűri is, hogy ráér még, dolgozzon, aztán majd meglesz az az arany előbb-utóbb. De nem így történt. És legutóbbi a Pécsi Diákgálán hozták a most már szinte kötelező arany minősítést.

– Nem egyszerű dolog ez, mert itt már nem tanár vagyok, hanem a személyisegemmel kell megfogni a fiatalokat, hogy a szabadidejükben hetente kétszer jöjjenek el próbára. El kell érni, hogy ne legyen ciki kórusba járni.

Ezért kell törekedni az újdonságra is, nem véletlen, hogy a Leőwey Vegyeskar fent van a facebookon, van honlapjuk, hogy legyen az egésznek csábító ereje.
– Egyfajta marketing ez is, megnyerni a lelkeket. Jó a Kodály-módszer, de más köntösbe kell öltöztetni! 

Méhes K. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!