Egyik ünnep a másikba ér Pécsen

Egyik népünnepély a másikba ér: befejeződött a Pécsi Napok – Örökség Fesztivál, hogy rögtön átadja a helyét a Szőlő és Bor Ünnepe nyomán kezdődő, egész megyés vígasságnak.

Ami a pécsi, tizenegy napos rendezvényt illeti, a közlekedési nehézségek ellenére azért mindenkinek – a Sétatéren és a Barbakán-árokban fellépő szereplőknek, a rájuk kíváncsi közönségnek – sikerült időben megközelítenie a helyszíneket. Tény, olykor furfangra volt szükség ahhoz, hogy valaki eljusson a lezárt Széchenyi, illetve Kórház tér felől az idén kéthelyszínes Pécsi Napokra – de megoldották. A látogatottságra nem volt panasz, mondják a Pécsi Kulturális Központ szervezői, és nem volt panasz a kulturális és egyéb felhozatalra sem.

Megkezdődött a Szőlő és a Bor ünnepe

Ezt bizonyítandó vasárnap délelőtt az egyik standnál, a Sétatéren, elégedetten szürcsölték a kávét az árusok a kötelező tíz órai nyitás előtt. Még akkor is, ha csak az utolsó napra települtek ide a mívesek, az ország másik végéből. Természetesen akadt fanyalgó, akinek nem ott és nem úgy jutott hely, ahogy remélte. Persze, a válság itt is érződik, szemlélődőből több volt mint tavaly, mondták, és ez így igaz. De az utóbbi tizenegy nap alatt sokszor még hajnalban is alig lehetett lépni a téren, és a vasárnapi őszi verőfényben is már kora délelőtt családostul szállták meg az emberek a környéket.

A megyei kulturális és idegenforgalmi központ szervezői még izgulhatnak, ugyanis még előtte állnak egy vélhetően ugyancsak sikeres programsorozatnak. Nagy aggodalomra persze nincs okuk, hiszen a Szőlő és Bor Ünnepének hagyományos indítása, illetve a rekordlétszámú énekest felvonultató bordalfesztivál kellő felütést adott az elkövetkező egy hónap megyei rendezvényeihez.

robotgeológus
Állandó meteorológust kapott a Mars
Elismerés / 13 perce
Balázs István Balázs nyerte az IMAGO legjobb operatőrt elismerő díját
A film a 18 éves Júlia története, aki egy szegény bányavárosban él bátyjával.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanyám, nagymamánk, DALLOS LÁSZLÓNÉ Jernovics Klára életének 67. évében 2019. február 7-én örökre eltávozott. Kérésére csendben, szűk családi körben búcsúzunk tőle. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető édesapa, férj, nagypapa és dédpapa SZARVAS ANTAL életének 75. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. február 26-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, nagyapánk, dédnagyapánk KEREK ISTVÁN volt nyugalmazott rendőr őrnagy súlyos betegségben életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. február 25-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük egy szál virággal emlékezzenek meg. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Köszönet mindazoknak, akik HORNYÁK JÓZSEFNÉT és férjét utolsó útjukra elkísérték. Gyászoló lányaik
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem, BÉRCES LAJOS 77 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 26-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük 1 szál fehér virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSÓK ERNŐ a Baranyaker volt dolgozója életének 80. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. február 22-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MOLNÁR ALADÁR életének 83. évében január 29-én elhunyt. Búcsúztatója február 22-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérem, RUFF ANDRÁS 67 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. február 22-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BORCSA LAJOS 60 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 26-án 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DOMONKOS SÁNDORNÉ Irma mama somogyviszlói lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 21-én 11 órakor lesz a somogyviszlói temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JURIN LÁSZLÓ nyugalmazott főiskolai tanár 2019. február 12-én, életének 88. évében elhunyt. Utolsó útjára 2019. február 22-én 13 órakor kísérjük a dombóvári katolikus temetőben. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk DOMINKOVICS BÉLA temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak, a sok koszorút, virágot, melyek sírját borítják. Gyászoló szerettei
Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik édesanyám ÖZV. CSOKONAI JÓZSEFNÉ Tamás Erzsébet és testvérem CSOKONAI SÁNDOR TIBOR Sanyika temetésén részt vettek és gyászomban osztoztak. Józsi
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, MADARAS ZOLTÁN életének 65. évében elhunyt. Utolsó útjára 2019. február 22-én kísérjük. Temetés előtti búcsúztatására 13 órakor kerül sor Szigetváron a Zrínyi téri Szent Rókus templomban. Végső nyugalomra 15 órakor helyezzük a szigetvári Turbéki temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÓTFALUSI JÁNOSNÉ 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 20-án 15 órakor a vejti temetőben lesz. A gyászoló család