mamma mia

2018.02.17. 12:04

Csillagászati áron kelt el az ABBA veterán BMW-je (videó)

125 ezer kilométert raktak az ezüst színű járgányba, amely hajlott kora ellenére 42 500 dollárért (10 és félmillió forint) talált gazdára a Sotheby's aukciósház árverésén.

Elárverezték az ABBA 1977-ben gyártott BMW-jét, amelyet annak idején Björn Ulvaeus vagy Benny Andersson vezetett – a lányokat nem hagyták érvényesülni.

125 ezer kilométert raktak az ezüst színű járgányba, amely hajlott kora ellenére 42 500 dollárért (10 és félmillió forint) talált gazdára a Sotheby's aukciósház árverésén.

A szakértők szerint egy ilyen jármű a harmadába-negyedébe kerül a piacon, az árat nyilvánvalóan az ABBA hírneve nyomta föl.

A négytagú együttes nimbusza tehát tovább él, pedig már nem aktívak, legalábbis nem a színpadon.

Ulvaeus és Andersson a Mamma Mia! executive producerei voltak, és ugyanilyen minőségben működnek közre a folytatás, a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba készítésénél.

Sőt, új dalokat is írtak a második rész számára. Szerepelni most már nem fognak, pedig az első részben a szemfüles nézők kiszúrhatták Anderssont zongoristaként, Ulvaeust pedig görög istenként.

 

Címkék#ABBA
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!