2023.11.06. 07:45
Európában is terjed a halálos gyerekbetegség: mutatjuk a tüneteit
A respiratory syncytial vírus által hordozott betegség az öt év alattiak körében szedi áldozatait.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Tomsickova Tatyana
Az Egyesült Királyság egészségügyi szakemberei fontos dologra hívták fel a figyelmet: megfigyeléseik szerint egyre jobban terjed a gyermekek körében az RSV, azaz a respiratory syncytial vírus. Ez egy óriássejtes, egyszálú RNS-vírus, amely a légutakat támadja meg. Eddig sem volt túl fényes a helyzet, ugyanis évente csak Angliában 450 ezer ember látogat orvoshoz ezzel a betegséggel, ebből 29 ezren kórházba is kerülnek, és évente átlagosan 83 ember meg is hal – írja a Mirror alapján a Bors.
A betegség főleg a gyerekek körében szedi áldozatait, és a korábbi évekhez képest öt százalékkal nőtt a megbetegedések aránya. A fertőzöttek 34,1 százaléka öt év alatti, így elsősorban őket fenyegeti a kór.
Ezek a leggyakoribb tünetei:
orrfolyás
étvágytalanság
köhögés
tüsszögés
láz
zihálás
Amennyiben rendellenességet tapasztal gyermekénél, azonnal kérje szakértő segítségét!
Bulvár-celeb
- Vigyázzon: becsapják! Mutatjuk, honnan tudhatja, hogy magyar epret vásárol (videó)
- Férjét gyászolja a magyar énekesnő
- Kiderült az igazság Pécsi Ildikó mesés örökségéről
- Kecskés Enikő kitálalt a szakításról
- Már két éve: Berki Krisztián édesanyja ezt árulta el a fia haláláról