2024.02.04. 08:50
Miután belehalt, csak akkor derült ki, hogy 10 mágnest nyelt le a 8 éves kisfiú
Népszerű akart lenni a testvérével, de belehalt.
Borítókép: illusztráció
Forrás: Shutterstock
Egy szörnyű TikTok kihívás áldozata lett egy rettenthetetlen nyolcéves kisfiú. Rhys Millum és a testvére az egyik nap arról beszélgették, hogy milyen menő mutatvánnyal tudnák növelni a közösségi oldalukon a népszerűségüket.
Pár nappal később Rhys Millum, ezért vállalkozott arra, hogy tíz darab ezüstszínű, kerek mágnest lenyelt, amik kilyukasztották a vékonybelét. A tragédiát leginkább az okozta, hogy a kisfiú senkinek nem árulta el, hogy lenyelte a mágnes golyókat, amik így sorra ragadtak bele a hasába.
- Kétszer is összecsuklott és sikoltozott. Calpolt adtam neki, azt hittem, hogy szelek gyötrik. Úgy tűnt, hogy ez nem nagyon nyugtatta meg – emlékezett vissza a drámai pillanatokra Rhys anyukája.
Rhys 10 éves nagytestvére is beteg volt akkoriban, megfázással küzdött. Az anyuka kórházba vitte mindkét fiát, ahonnan hamar el is küldték őket, fájdalomcsillapítóval és lázcsillapítóval. Az anyuka édességet és szusit vett fiainak jutalomként, de Rhys mindent kihányt.
Fürdés közben Rhys azt mondta nem lát, majd eszméletét vesztette. Apukája még megpróbálta újraéleszteni, de a kórházba érve szívrohamot kapott. Lélegeztetőgépre kötötték, de kétszer is újra kellett éleszteni. Még aznap este elhunyt - írja a Mirror nyomán a Bors.
A valóságot, hogy mágnesek voltak a gyomrában, csak a teljes test CT-vizsgálata mutatta meg néhány nappal a halála után.
Bulvár-celeb
- Ijesztő, ami kiderült: veszélyben lehet, aki átesett a COVID fertőzésen
- Búcsú: nem lehet többet kapni a magyarok egyik kedvenc kekszét
- Jennifer Lopez elképesztő testet villantott
- Így hat az agyunkra az alkohol: ijesztő jelenségről számolt be a szakértő
- Vége: ezért lépett ki Csík János a Csík Zenekarból