Az Arany Oroszlánért

2017.08.30. 20:24

Olaszországba érkeztek a filmcsillagok

A Downsizing című szatíra díszvetítésével és a főszereplők közül Matt Damon és Kristen Wiig, valamint a rendező, Alexander Payne vörös szőnyeges felvonulásával megnyílt szerda este a 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál.

A forgatókönyvíróként kétszeres Oscar-díjas Payne legújabb műve egy olyan jövőben játszódik, amelyben az emberek lekicsinyíthetik magukat, hogy ezáltal csökkentsék a környezeti problémákat. További előnye a miniatürizált életformának, hogy jóval olcsóbb és nagyobb jómódot tesz lehetővé.

A Downsizing mellett 20 alkotás szerepel a világ legrégebbi filmfesztiváljának versenyprogramjában. A zsűri elnöke idén Annette Bening amerikai színésznő, tagjai között van Enyedi Ildikó rendező, akinek Testről és lélekről című műve az év elején elnyerte a fődíjat a Berlinalén.

Az olasz városban szeptember 9-én osztják ki a legjobb alkotásnak odaítélt Arany Oroszlánt és a főbb alkotói kategóriákban járó díjakat.

Idén életműdíjjal tüntetik ki Stephen Frears brit filmrendezőt, akinek Victoria & Abdul című történelmi drámáját versenyen kívül vetítik a Mostrán.

A 11 napos fesztiválon számos hollywoodi sztár vonul majd a Lidón. Velencébe várják a versenyprogramba Suburbicon című filmjével érkező George Clooneyt, aki ezúttal Matt Damonnal és Julian Moore-ral forgatott. Darren Aronofsky pedig Mother! című horrorfilmjével szerepel, amely Jennifer Lawrence, Javier Bardem és Michelle Pfeiffer részvételével készült.

(Borítóképünkön Matt Damon amerikai színész autogramot oszt a 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nyitóestjén. Forrás: MTI / EPA / Ettore Ferrari)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!