Bizalmatlan

2018.02.02. 19:47

Ombudsman: sérti az egyenlő bánásmód követelményét a posta

Az ombudsman szerint sértő, hogy csak tanú jelenlétben adják át a postai könyvelt küldeményt a vak és gyengénlátó címzettek számára.

Székely László ombudsman, az általános jogok biztosa pénteki közleményében tudatta: sajtóhírekből értesült arról, hogy a Magyar Posta Zrt. munkatársai látássérült embereknek csak tanú jelenlétében kézbesítik a hivatalos iratot.

Székely László alapjogi biztos hivatalból vizsgálatot indított az ügyben, és ennek során

a postai szolgáltatásokról szóló kormányrendeletben azt a szabállyal szembesült, amely szerint az írni nem tudó vagy egyéb ok miatt írásában gátolt címzettnek, más jogosult átvevőnek a könyvelt küldeményt írni tudó, nagykorú tanú jelenlétében kell kézbesíteni.

Ez a szabályozás a Magyar Posta általános szerződései feltételei között is megtalálható, az elnök-vezérigazgató szerint a társaság a hatályos jogszabályok alapján jár el.

Vizsgálati jelentésében az alapjogi biztos hangsúlyozta, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény szerint

a fogyatékossággal élő ember a társadalom egyenrangú és egyenértékű tagja, jogok birtokosa, aki nem jótékonyságra szorul, hanem abban számíthat segítségre, hogy életét a lehető legnagyobb – általa igényelt – önállósággal élhesse.

Az ombudsman szerint viszont a posta gyakorlata olyan indokolatlan többletkövetelményt támaszt, amely fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg.

A biztos szerint a jelenlegi, indokolatlanul paternalista gyakorlat és automatizmus nincsen tekintettel a vak és gyengénlátó, fogyatékossággal élő személyek egyedi körülményeire, a szabályok és a jogalkalmazási gyakorlat sérti az egyenlő bánásmód követelményét, nem felel meg az ENSZ-egyezmény által megfogalmazott elvárásoknak.

Az alapjogi biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a postai szolgáltatások igénybevételét minden esetben önállóan, akadálymentes formában kell biztosítani.

Székely László felkérte a Miniszterelnökséget vezető minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Magyar Posta és az érdekvédelmi szervezetek bevonásával

készítsenek elő egy olyan szabályozást, amely lehetővé teszi, hogy a vak és látássérült személyek önrendelkezési jogukat és döntési szabadságukat megőrizve rendelkezhessenek arról, igénybe vesznek-e tanút vagy sem a hivatalos iratok postai kézbesítése során.

Kezdeményezte a biztos, hogy a szaktárcák vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogyan tehetőek akadálymentessé a postai szolgáltatások a vak és látássérült személyek számára. Az alapjogi biztos felkérte továbbá a Magyar Posta elnök-vezérigazgatóját, hogy az írni tudó látássérült emberek esetében módosítsanak a kézbesítés jelenlegi gyakorlatán.

Ezek is érdekelhetik