Szuverenitás

2024.01.26. 09:13

Alapjogokért Központ: a magyarok konzultáció formájában tüntetnek Brüsszel elitista politikája ellen

A társadalmi egyeztetés megmutatta, hogy a kormány egyértelmű demokratikus legitimációval rendelkezik – írják elemzésükben.

MW

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal a jogállamiság magyarországi helyzetéről és a befagyasztott uniós pénzeszközökről tartott vitában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén 2024. január 17-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Ronald Wittek

A magyarok konzultáció formájában tüntetnek Brüsszel elitista politikája ellen – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzésében, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel.

Az elemzésben az áll, hogy a nemzeti konzultáció ismét bizonyította: Brüsszel, a kontinentális, valamint a hazai balliberális oldal nem a magyar kormánnyal áll konfliktusban, hanem az emberekkel.

Ursula von der Leyen éppen a társadalmi egyeztetés lezárultának napján közölte minden eddiginél nyíltabban, hogy az Európai Bizottság a gyermekeinket célba vevő genderideológia és a migránsok befogadásának elutasítása miatt tartja vissza a hazánknak jogszabályok szerint járó uniós források nagyobb részét, noha ezekben a kérdésekben példátlan egységben nyilvánultak meg a választók a korábbi népszavazásokon, és nagyszámban erősítették meg véleményüket a konzultációs ívek segítségével is

– fogalmaztak.

Jelzésértékűnek nevezték, hogy a konzultáció résztvevői éppen az egyik Brüsszel által „főbűnként” felrótt ügyben fogalmazták meg a legegybehangzóbb véleményt: a migránsgettók létrehozását 1 519 899-en ellenzik, míg a gyermekvédelmi törvény mellett hasonlóan magas arányban „törnek lándzsát” a választók, sőt, 1 507 809-en egyenesen a szabályozás szigorítását várják el. Kiemelkedik au Ukrajnába történő fegyverszállítás elutasítása, valamint a tűzszünet és a béke támogatása is (1 521 445 választópolgár), hiszen ezek kapcsán kiemelten nagy nyomás hárul a kormányra – sorolták.

„A mostani társadalmi egyeztetés megmutatta, hogy a kabinet az említett kérdéskörökben egyértelmű demokratikus legitimációval rendelkezik”

– olvasható az elemzésben.

Az Alapjogokért Központ szerint nem csoda, hogy a szuverenitásról szóló nemzeti konzultáció visszaküldési aránya a 2010 óta tartott egyeztetések élmezőnyébe tartozik, hiszen a nyílt társadalom hálózatának washingtoni és brüsszeli alegységei az elmúlt időszakban minden korábbinál átlátszóbb beavatkozási kísérletekkel rukkoltak elő.

Úgy folytatták, hogy a magyarok és kormányuk közötti dialógus a meglévők megerősítése mellett új nemzeti egyetértési pontokat is a felszínre hozott: egyrészt nyilvánvalóvá vált, hogy a választók nem akarják kiadni a kezükből az ország ügyeivel kapcsolatos döntések jogát, tehát védik a nemzeti szuverenitást, elvárva a külföldi beavatkozásokkal szembeni szigorú fellépést, emellett kiállnak a gazdák mellett, és nem akarják, hogy az ukrán agrárszektor silány minőségű génmódosított terményekkel árassza el a hazai piacot, illetve a fogyasztók asztalait.

„Szemben más tagországok polgáraival, a brüsszeli elit politikájával való elégedetlenség hazánkban ilyen módon csatornázódik be, és a kormány vállalja annak képviseletét. Ez lehetővé teszi, hogy a magyarok golyóstoll segítségével demonstrálják véleményüket, amely a jelek szerint meglehetősen egyértelmű” – írták.

Emlékeztettek, hogy

a másfél millió válaszadó közül legkevesebb egymillió-négyszáznyolcvanötezren minden kérdésben azonos véleményt fogalmaztak meg.

Ugyanakkor Európa-szerte egyre nagyobb tömegek türelme fogy el, hiszen Brüsszelt láthatóan hosszú ideje jobban lelkesíti a közösség érdekeivel létében ellentétes ukrajnai háború tüzelése és a mára fájdalmas paródiába hajló szankciós politika sulykolása, mint mások mellett az elvileg általa képviselt gazdák vagy fuvarozók érdekeinek érvényre juttatása – fűzték hozzá, azzal együtt, hogy az érintettek emiatt más eszközök alkalmazására kényszerülnek: a magunk mögött hagyott időszakban láthattunk lezárásokat az Ukrajnával közös határon, illetve traktoros és kamionos felvonulásokat Franciaországtól Németországon át Romániáig.

Az elemzés szerint az egyre hangosabban megfogalmazott üzenetekre ezzel együtt egészen hajmeresztő válaszok érkeznek, melyeknek csak egyike von der Leyen Strasbourgban elhangzott megszólalása.

A német balliberális kormány például antidemokratikusnak és szélsőségesnek bélyegzi a gyülekezési jogukkal élő termelőket, noha a közvélemény-kutatások világosan rámutatnak arra, hogy a társadalom hetven százaléka támogatja őket. Ez az „abszolutisztikus” hozzáállás hazánkban is ismerős: „lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek” – mondta Gyurcsány Ferenc 2006 májusában Balatonőszödön.

„Visszatérve a hazai eseményekhez, a több mint 1,5 millió válasszal a most lezárult nemzeti konzultáció az elmúlt tizenhárom év negyedik legjelentősebb részvételét hozta. Nem mellesleg többen juttatták vissza az íveket, mint ahányan a legutóbbi európai parlamenti választáson a baloldali pártok valamelyikét szavazatukkal támogatták. A nagyrészt az ötszázalékos bejutási küszöb alatt elhelyezkedő ellenzéki szereplők pedig továbbra sem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a kormányoldal ezzel az eljárással továbbra is sikeresen azonosít és erősít meg nemzeti egyetértési pontokat” – áll az Alapjogokért Központ elemzésében.

Hollik István: a magyarok nem kérnek az illegális bevándorlásból és a migránsgettókból

A magyarok a nemzeti konzultációval egyértelműen megüzenték Brüsszelnek és a dollárbaloldalnak, hogy nem kérünk az illegális bevándorlásból és a migránsgettókból – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában.

Hollik István közlése szerint a nemzeti konzultáción keresztül több mint másfél millió ember fejtette ki a véleményét a magyar szuverenitást leginkább érintő kérdésekről.

Hozzátette, hogy 2015 óta Brüsszel – a magyar dollárbaloldallal szövetségben – azon munkálkodik, hogy minden akadályt elhárítson az illegális bevándorlók tömegei elől, és így korlátlanul és ellenőrizetlenül érkezhessenek milliók Európába.

Hangsúlyozta, hogy Brüsszelt és a dollárbaloldalt még a tavalyi, Izraelt ért terrortámadás és az azt követő nyugat-európai terrorpárti tüntetéssorozat, valamint merényletek sem térítették jobb belátásra. „Sőt, épp ellenkezőleg: a brüsszeli bürokraták előálltak az új migrációs paktummal, amellyel szétterítenék a terrorveszélyt Európában és migránsgettókat hoznának létre” – fogalmazott Hollik István.

A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy folytatta, ezt a tervet a dollárbaloldal képviselői mind megszavazták és szándékaikat most már nem is titkolják: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrég be is vallotta, hogy az illegális bevándorlók elleni politika miatt tartják vissza a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokat.  

„Hát mi ez, ha nem nyílt politikai zsarolás” – tette fel a kérdést Hollik István.

Kiemelte, hogy a nemzeti konzultáció segítségével azonban a magyar emberek egyértelmű üzenetet küldtek Brüsszelnek és a dollárbaloldalnak: „továbbra sem vagyunk zsarolhatók, az illegális bevándorlás ügye nem alku tárgya, nem fogjuk hagyni, hogy az illegális bevándorlókkal elárasszák Magyarországot”.

„A Fidesz–KDNP ezért továbbra is kiáll az illegális bevándorlás ellen, hiszen Magyarország a magyaroké” – mondta Hollik István.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában