postabontás

2018.10.09. 12:30

Lehet kiút a hajléktalanságból – szögezi le olvasónk

Olvasónk tart tőle, hogy egyes delikvensekkel továbbra se tudnak majd mit kezdeni a hatóságok.

Dunántúli Napló

Tilos lesz életvitelszerűen a közterületeken tartózkodniuk a hajléktalanoknak október közepétől – mondja ki az új szabályozás. Örülök a rendelkezésnek, mert látható, hogy a mostaninál szigorúbb előírások szükségesek a probléma kezelésére. Mert a helyzet valóban tarthatatlanná vált – a jóérzésű embereket zavarja, hogy embertársaik az utcán élnek, és nem csak azért, mert a városképet csúfítják. Segíteni kell őket, és ha önként nem fogadják el a támogatást, akkor lehet, hogy valóban rá kell őket „kényszeríteni” erre. Persze, megértem, hogy vannak, akik talán önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy nincs fedél a fejük felett, azt viszont nem tudom elfogadni, hogy azért nem hajlandók a hajléktalanszállók kínálta lehetőségekkel élni, mert ott be kell tartaniuk bizonyos szabályokat – például, legalábbis ha jól tudom, ezeken a szállásokon nem fogyaszthatnak alkoholt. Ha segítő kezet nyújtanak nekik, el kellene fogadniuk, hisz akkor még talán arra is van remény, hogy munkába álljanak, pénzt keressenek és egy idő elteltével akár albérletet is tudnának fizetni maguknak. Lehet, hogy mindez utópisztikus gondolkodás, de biztos vannak példák, amik azt igazolják, hogy van kiút a hajléktalanságból.

A másik oldala a dolognak viszont az, hogy szerintem a közterületeken napközben ücsörgők közül sokan vannak, akik nem élnek életvitelszerűen az utcán, este van hol nyugovóra térniük, viszont a napjukat mondjuk kéregetéssel töltik, például a parkolókban. Tartok tőle, hogy velük továbbra se tudnak majd mit kezdeni a hatóságok.

Név és cím a szerkesztőségben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!