Postabontás

2021.05.08. 09:45

Hiába olcsó a krumpli, ha ehetetlen – panaszkodik olvasónk

Sokszor olvastam a DN SMS rovatában, hogy a zöldségek, illetve a gyümölcsök minőségére panaszkodnak egyesek, és szerencsésnek tartottam magam, hogy velem még nem fordult elő olyan, hogy ehetetlen árut hoztam volna haza akár a piacról, akár a boltból.

Dunántúli Napló

Nos, az örömöm egészen a mostani hétvégéig tartott – rakott krumplit terveztem szombaton a család elé tenni az asztalra. Két kiló burgonyát vásároltam, gondoltam, abból még maradni is fog egy kevés az utána következő napokra – jó, ha van otthon.

A járvány alatt hozzászoktam, hogy lehetőleg mindent egy helyről szerzek be, így nem kell boltról boltra mászkálni, én így is próbáltam a személyes kontaktusok számát csökkenteni. A hozzám legközelebb eső hipermarketben intézem tehát hosszú ideje a bevásárlásaimat, múlt pénteken is ezt tettem. Többféle burgonya is volt a zöldséges standon – akciós is volt köztük. Valóban jó áron, és ránézésre a minősége is kifogástalannak tűnt. Ki az, aki ilyen esetben nem az olcsóbbat választaná?

Én is így tettem. Sajnos ez esetben azonban igaz volt a mondás, miszerint „olcsó húsnak híg a leve”. Mondhatnánk azt is, hogy az olcsó burgonya ehetetlen. Szombaton dél­előtt nekikezdtem a főzésnek – elkezdtem hámozni a krumplit, de csak hatalmas fekete foltokat találtam a héj alatt. Volt olyan is, aminek rothadt volt a nagy része, bár ez kívülről nem látszott rajta. A két kiló krumpliból jó, ha egyet sikerült megmentenem. A többi a héjával együtt ment a kukába.

Az, hogy bosszankodtam, egy dolog. Az azonban érthetetlen számomra, hogy ilyen minőségű termék hogyan kerülhet ki a polcra egyáltalán. Vagy ha azért akciós, mert ehetetlen, akkor talán erről is tájékoztatni kellene a vásárlót mondjuk az ártáblán. Mert ha a szemetesbe dobom a pénzt, ugyanitt tartanék, csak nem kell előtte hazacipelnem a nehéz szatyrot, és a krumplihámozástól is megkímélhettem volna magam. Ki ellenőrzi ezeket a termékeket? Ellenőrzi egyáltalán valaki? Mert ha nem, akkor bizony itt lenne az ideje!

Név és cím a szerkesztőségben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!