Postabontás

2022.12.18. 08:09

Olvasói levél: a vasútállomás is díszbe öltözött

Dunántúli Napló

A pécsi belváros ünnepi díszben pompázik. Az adventi vásár rendkívül hangulatos, szép a mindenki karácsonyfája, az árusok portékáira se lehet panasza senkinek. A Kossuth téren felállított hatalmas díszek idén újdonságnak számítanak, és remek ötlet volt a városnak erre a pontjára helyezni ezeket, hiszen sokan járnak erre, így mellettük rengetegen fotózkodnak is, képeken őrizve a szép pécsi adventi emléket. 

A Ferencesek utcájában az üzletek előtt felállított karácsonyfák szintén rendkívül szépek, hangulatosak. Mindezekről esett már szó a Postabontásban is, a vasútállomás viszont a felsorolásokból eddig kimaradt. Pedig nagyon is érdemes tenni arrafelé is egy sétát – a peronon ül egy padon a Mikulás, mellette egy bőrönddel, mintha épp a vonatra várna, és utazni készülne. Mindezt hangulatos karácsonyi dekoráció övezi – szemet gyönyörködtető látvány.

Húsvétkor is vidám díszítés fogadta ugyanitt a vonatra várakozókat, azt is rengetegen megcsodálták. Most pedig a Mikulás az attrakció – volt olyan, aki viccesen még kezet is fogott a szinte embernagyságú alakkal. 

Az ünnepi hangulat azonban itt még nem ér véget a vasútállomásnál – csarnokában hatalmas karácsonyfa áll, hagyományos dekorációval csodálatosan feldíszítve. Melegséget áraszt, nagyon jó érzéssel tölti el a látványa az embert. Igazán örömteli, hogy a vasúttársaság is ilyen nagy figyelmet szentel annak, hogy az adventkor, illetve a két ünnep között utazók még az állomáson is átérezzék az ünnep hangulatát. Pécsiként nagyon jó érzés tudni azt, hogy aki a városunkba érkezik ezekben a napokban, őt ez a csodálatos látvány fogadja.

Mindezek mellett fontosnak tartom kiemelni a pécsi temetőben tapasztaltakat is – a ravatalozó előtt szépen feldíszített karácsonyfa fogadja a látogatókat. Szintén nagyon jó érzés, hogy itt is gondoltak erre. Hálás köszönet érte!

Név és cím a szerkesztőségben 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!