Hirdetés

2021.12.30. 14:45

Védekezés a járvány ellen − több eszköz van a kezünkben, mint gondolnánk

Kézfertőtlenítés, maszk, távolságtartás, oltások − vajon mi mást tehetnénk még a járvány ellen? Cikkünkben bemutatunk két eszközt, amellyel a kezünkben eredményesen vehetjük fel a harcot a pandémia jelentette pénzügyi kihívásokkal szemben is!

Lassan két éve a pandémia árnyékában telnek a mindennapjaink, életünket szinte minden téren átszövi a bizonytalanság. A téli időszakban még inkább: a hidegben legyengült immunrendszerünk, az új hullámok és új variánsok megjelenése nem engedi lankadni a figyelmet, a védekezést.

Ebben a kérdésekkel, kétségekkel, körvonalazatlan jövőképpel terhelt helyzetben fogódzókra van szükségünk. Így érthető, hogy olyan megoldásokat keresünk, amelyekkel egészségügyileg, pénzügyileg biztosítani tudjuk magunkat és családunkat. 

Egészségügyi téren az orvosok és a szakemberek segíthetnek tanácsaikkal: a hivatalos álláspont szerint az oltások felvételével, a gyakori kézmosással, maszk használatával és a távolságtartással aktívan részt vehetünk a védekezésben. Vannak tehát eszközök a kezünkben, amelyekkel óvhatjuk magunk, családunk és mások egészségét.

 

De mi a helyzet az anyagi biztonsággal? Hogyan is előzhetnénk meg minden óvintézkedésünk ellenére egy hosszabb táppénzes időszakot? Vagy hogyan tudnánk kifizetni egy magánorvosi kezelést, ha kiszorulunk a járvány miatt túlterhelt állami egészségügyből?

Ezen a téren sem vagyunk egészen eszköztelenek, ugyanis egy jól kiválasztott egészségbiztosítás segítségével elérhetjük, hogy akkor se kerüljünk pénzügyileg nehéz helyzetbe, ha hosszabb időre kiesnénk a munkából. Ráadásul arra is lehetőségünk nyílik, hogy egészségügyi problémáinkra a túlzsúfolt állami várótermeket kikerülve, a legmagasabb színvonalú ellátásban részesülhessünk.

 

 

Anyagi támogatás vagy ingyenes magánorvosi kezelés

 

Az egészségbiztosításoknak alapvetően két nagy típusa van. Egyik az összegtérítéses egészségbiztosítások csoportja, amelyek esetében pénzbeli juttatást nyújt számunkra a biztosító egészségügyi probléma esetén. Így például ha kórházba kerülünk, az ott töltött napokra térítést kapunk. Egy műtét, kritikus betegség diagnózisa esetén pedig egy egyszeri nagyobb összegű “bánatpénzt” fizet számunkra a biztosító.

 

A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások esetében nem pénzt, hanem szolgálatást kapunk a biztosítási díjunkért cserébe. A biztosító szerződésben áll magánegészségügyi intézményekkel, így ha megbetegszünk, magánorvoshoz fordulhatunk panaszainkkal. A biztosító nemcsak kifizeti az adott magánegészségügyi intézménynek a vizsgálat, kezelés díját, de meg is szervezi számunkra az ellátást, amelyen akár néhány napon belül részt vehetünk.

 

Ez nyilvánvalóan óriási előny, arról nem is beszélve, hogy nyugati színvonalú körülmények között vehetünk részt a szükséges kezelésen vagy szűrővizsgálaton. És a gyógyulásig vezető úton magánorvosok, készséges egészségügyi személyzet foglalkozik problémáinkkal.

 

Magánorvosokkal és anyagi biztonságban nagyobb az esélyünk 

 

Mind az összegtérítéses, mind a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások nagy segítséget jelenthetnek hát abban, hogy felkészüljünk egy esetleges megbetegedés jelentette megpróbáltatásra, a két egészségbiztosítási típust pedig kombinálhatjuk is egymással. A biztosítótól kapott összegekkel, az igénybe vehető magánorvosi szolgáltatásokkal megteremthetjük magunk és családunk pénzügyi védőhálóját és egészségügyi hátországát. Ezeknek birtokában pedig nagyobb nyugalommal, és főként: nagyobb esélyekkel nézhetünk szembe a pandémia kihívásaival.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában