Sport

2008.08.29. 15:19

Szépen csendben osztályt váltott a kozármislenyi férfi kosárcsapat

Néhány hét múlva a Bonyhád ellen megkezdi szereplését a bajnokságban a Ceragem-Kozármisleny SE férfi kosárlabdacsapata. A sportág kedvelőinek már ebből kiderül: szeptemberben az NB I/B-ben játszik a gárda.

F. Z.

– Az előző idényben is csak nagyon kevésen múlott a feljutásunk az NB II-ből a másodosztályba – mondta el lapunknak Zalay Zoltán vezetőedző. – Végül úgy alakult, hogy egy csapat visszalépése miatt minket kértek fel, s mi örömmel mondtunk igent.

Ahogy a trénertől megtudtuk, az NB I/B-ben való indulás azt is jelenti, hogy immáron három osztályban is szerepel baranyai gárda – s mivel az NB I/B-ben is kell indítani gyerek-, serdülő-, kadett, junior és youngcsapatot, a kosarazást szerető fiatalok előtt újabb lehetőségek nyílnak a játékra. Az első idényben a bennmaradás a cél, ami nem lesz könnyű, hiszen ebben az osztályban sok erős csapat szerepel.

A kozármislenyiek kerete megmaradt, sőt, érkezett két saját nevelésű kosaras, Fehér Csaba és Havasi Zoltán. Hozzájuk csatlakozik még Eilingsfeld János, Lepsényi Ádám és Kovács Péter, akik ugyan a PVSK-Panthers játékosai, de a mi meccseinken is pályára léphetnek.

– Szerencsére Csáki Péter elnöktől, valamint a város önkormányzatától minden támogatást megkapunk, így tényleg csak rajtunk múlik, élünk-e a lehetőséggel – tette hozzá Zalay.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!