Sport

2009.05.27. 19:38

A Paks megnyerte a kosárdöntő első meccsét Pécsett

Hazai pályán kapott ki a PVSK az Atomerőmű SE-től a férfi kosárlabda-döntő első mérkőzésén. A folytatás szombaton Pakson.

FZ

Sokan akartak részesei lenni a történelemnek: férfi kosárlabda-meccsen soha ennyien nem voltak a Lauber Dezső Sportcsarnokban, mint szerda este. S mivel a paksiakat is komoly szurkolóhad kísérte el, a hangulatra nem lehetett panasz. Az elején semmiképpen – az pedig a sportmérkőzések sajátja, hogy a végén csak az egyik tábor boldog maradéktalanul.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Tíz ponttal kikapott a PVSK (fotó: Laufer László)
[/caption]A PVSK nem úgy kezdte a találkozót, mint az a csapat, amely története során először döntőzik: az első negyedben a kezdőcsapat minden játékosa betalált. S ha már kezdők: Sztojan Ivkovics meglepő szerkezetű gárdát küldött pályára – négyes poszton például a nem éppen centeralkat Dénes Gábor játszott. A felállás azonban működőképesnek bizonyult, hiszen – többek között éppen Dénes két gyönyörű hármasának köszönhetően – az első negyed után öt ponttal vezetett a Pécs. A másodikban ugyan faragott valamennyit hátrányából a vendégcsapat, ám Dzunics mester a nagyszünetre vonulóban még mindig a bírókkal perlekedett, olyan ideges volt az félidei állása miatt.

A harmadik negyedben aztán egy csapásra beindult a paksi henger – vagyis úgy pontos, ha azt mondjuk: nagyon, nagyon beragadt a PVSK. A játékrész közepéig ugyanis mindössze kettő pontot dobtak a fekete-fehérek, emiatt a nehezen kiharcolt előnyből szép fokozatosan komoly hátrány lett. Innen azonban még sikerült visszakapaszkodni, azaz a meccs nem ekkor dőlt el – hanem az utolsó játékrészben. Ekkor ütközött ki igazán, hogy Sztojan Ivkovics nem tudja úgy rotálni a csapatát, ahogy szeretné (elsősorban Bencze Zoltán hiáyna miatt), ráadásul a pécsi  extra-teljesítmények is elmaradtak. Ellenpéldaként Thomas Kelleyt említhetjük, ám ő hiába szórt a záró felvonásban tíz pontot, egyedül nem tudta ellensúlyozni a paksi amerikaiak rohamát. (Jellemző adat, hogy a vendégek a negyedik negyedben öt hármast is értékesítettek.)

A mérkőzést tehát az Atomerőmű nyerte – ám a háborúnak még messze nincs vége. Folytatás szombaton, Pakson.

Pécsi VSK-Pannonpower – Paksi Atomerőmű SE 73-83 (22-17, 17-15, 16-24, 18-27)

Férfi bajnoki döntő, első mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 3800 néző. V.: Földházi, Benczur, Hegedűs. Pécsi VSK-Pannonpower: KELLEY 20/12, Wittmann 6, Kapov 7/3, DÉNES 9/9, Czigler 5. Cs.: ALEKSZICS 10/6, Grebenár 7, Hosszú, Tóth N. 9/6. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. Edző: Halmai Gábor. Paksi Atomerőmű: WILLIAMS 24/6, English 6, GOSA 22/15, JOHNSON 12/6, Csaplár-Nagy E. 10/6. Cs.: Kiss Zs. 4/3, Panta, Gulyás 2, Medve 3/3. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.

Az eredmény alakulása: 3. p.: 5-1, 6. p.: 15-8, 13. p.: 28-17, 17. p.: 36-25, 23. p.: 39-38, 26. p.: 41-46, 33. p.: 58-64, 37. p.: 65-72

A három győzelemig tartó párharc állása 1-0 az Atomerőműnek.

Sztojan Ivkovics: – Egy-nullra vezet a Paks, ennyi történt. Köszönjük a közönségünk fergeteges biztatását.
Dzunics Braniszlav: – A második félidő jó védekezésével megfordítottuk a mérkőzést. Bejöttek a támadásaink és ezzel az egész meccset eldöntöttük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!