Sport

2010.05.12. 20:08

Vízilabda: Ambrus búcsúzott, győzött a PVSK

Készpénznek vehetjük, hogy Ambrus Tamás, a Pécsi Vízmű PVSK-Füszért vezetőedzője elhagyja a baranyai megyeszékhelyet és valószínűleg az FTC-hez szerződik. Százszázalékossá azonban csak akkor válik, ha a Ferencváros ezt hivatalosan bejelenti.

Horváth László

Hivatalos bejelentés még nincs, de mindenben megállapodtak, bár a szerződést a felek még nem írták alá. Az FTC és Ambrus Tamás vezetőedző napi kapcsolatban vannak egymással, annyit egyeztettek már az utolsó hetekben, hogy sok nincs már vitás kérdés közöttük. Ambrus mindenesetre már elbúcsúzott a pécsi játékosoktól és a vezetőségtől.

– Nagyon sajnálom, hogy így történt, örökké emlékezni fogok arra a hat évre, amelyet Pécsett töltöttem. Már csak azért is, mert eléggé hozzám, Petőváry Zsolthoz és Kósz Zoltánhoz köthető, hogy idáig eljutottunk a felnőtt csapattal – mondta Ambrus, majd hozzátette: – Az itt folyó szakmai munka nyomokat hagyott a magyar vízilabda-sportban, már számolnak velünk, és erre büszke vagyok.

Amikor kedden lement edzést tartani az Abay Nemes Oszkár Sportuszodába, furcsa érzések kavarogtak benne. Talán még el is érzékenyült, merthogy az utolsó foglalkozás volt ez Pécsett, amely a nevéhez köthető. – A pécsi ténykedésem alatt volt nagyon sikeres időszak és olyan, is, amikor nem ment annyira nekünk. Utóbbira a mostani idény a példa. A fél évtized alatt azonban semmit sem adtak ingyen, mindenért megdolgoztunk. Méghozzá becsülettel.

A zuhanyhíradó szerint Ambrust az FTC-nél hatévre szóló szerződés várja, a Ferencvárostól 1990-ben ment el, és most visszatér oda. Igazi nagy csapat van ott kialakulóban, több játékost igazolnak majd.

A Pécsi Vízmű PVSK-Füszértnél utóda Petik Attila lehet, aki legutóbb Újpesten edzősködött. Állítólag Petiket maga Ambrus javasolta a pécsi vezetőségnek, mert jó szakembernek, szorgalmas embernek ismeri. Döntés azonban még nincs, hogy tényleg Petik lesz-e a befutó.

Úgy tudjuk, hogy a baranyai OB I-es vízilabda-csapat keretébe tartozók valamennyi játékosnak De Blasio Antonio szakosztályelnök ajánlatot tett a hosszabbításra. A játékosoknak a hét végéig kell választ adniuk arra, mennek vagy maradnak. Van olyan értesülésünk, hogy Hangody Lászlót vinné a Honvéd, és más is vacillál, hogy távozzon vagy sem. Egy biztos: Vári Attila marad.

Megkönnyezett búcsú

Pécsi Vízmű PVSK-Füszért – Szentes 15-7 (3-2, 5-2, 3-2, 4-1)

Vízilabda OB I., férfiak, alsóházi rájátszás a 9-11. helyért, utolsó forduló, Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, 100 néző. V.: Marjai Zs., Németh A. Pécsi Vízmű PVSK-Füszért: TIHANYI – Heinrich 2, DE BLASIO D. 2, VÁRI, HANGODY L. 3/1, Hegedűs, BÓBIS 6/1. Cs.: Hermann, Krizsán András 1, Müller, Lukács G. 1. Vezetőedző: Ambrus Tamás.

A Szentes góldobói: Turzai 3, Szabó Z. 2, Nagy M., Zsivanovics 1-1.

Tihanyi, a fiatal hazai kapus két ötméterest védett. Ezzel a győzelmükkel a pécsiek a kilencedik helyen végeztek a bajnokságban.

Ambrus Tamás (a könnyeivel küszködve): – Mindent köszönök Pécsnek, a város örökké a szívemben marad…

Dr. Tóth Gyula, a szentesiek vezetőedzője: – Örülök, hogy kiálltunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!