Sport

2011.11.26. 21:47

A hajrában győzött a PVSK-Pannonpower Zalaegerszegen

Az igen jó formában játszó Zalaegerszeg az utolsó percekig állta a sarat, de a végén a pécsi fiúk csak úgy szórták a kosarakat.

F. Z. (Dunántúli Napló)

Nagyjából az történt szombaton este Zalaegerszegen, amire számítottunk: a hazaiak mindent egy lapra feltéve küzdöttek, hogy a nyolcadik fordulóban meglegyen az első győzelmük, míg a PVSK szerette volna elfeledtetni mindenkivel a szolnoki vereséget, s megalapozni a hangulatot a jövő heti, Paks elleni találkozóra. Szrecsko Szekulovics, a pécsiek trénere a mérkőzés előtt minden fórumon elmondta, hogy a ZTE egyáltalán nem reménytelen csapat: a külföldiek alapvetően rendben vannak, a magyarok pedig régóta együtt játszanak, szóval megtévesztő az eddigi nyeretlenség, előbb-utóbb megtörik a jég.

Nos, tegnap majdnem eljött a jégtörés ideje: a zalaiak ugyanis nagyon érett és taktikus kosárlabdát bemutatva játszottak szinte az egész találkozón. Indokolt ugyanakkor a „szinte” szó használata, mivel éppen akkor remegtek meg a hazai kezek, amikor nagyon kellett volna villantaniuk: a legvégén. Három perc volt csak vissza, amikor 68-68-at mutatott az eredményjelző – a hátralévő időben a hazaiak három, a pécsiek tizennégy pontot dobtak.

Bizony, a kaposvári (a legvégén elveszített) találkozóval ellentétben a PVSK kosarasai bírták a feszültséget: az utolsó negyedben például az addig haloványan kosarazó Eilingsfeld előbb bevágott két hármast, majd izomból bezsákolt egy labdát. Az, hogy Doyne és Csirics remekelt, igazából nem is érdemelne külön kiemelést – szerencsére ők ketten azért nagyon jól tudnak együtt játszani. (Azért egy fél mondatot szánjunk Doyne-ra: az amerikai játékos harminckét pontot dobott, s leszedett kilenc lepattanót, azaz valóban jó napot fogott ki.)

Tegnap tehát elmaradt a jégtörés, s összejött a hangulatalapozás – soha rosszabb szombatot!

Zalakerámia ZTE KK – Pécsi VSK-PANNONPOWER 71-82 (22-19, 19-13, 14-23, 16-27)
Férfi kosárlabda NB I., Zalaegerszeg, 1100 néző. V.: Pálla, Kiss, Boros.
ZTE: Pernie 7/6, GáSPÁR 20/18, Withworth 11/3, TÓTH G. 17/9, HINES 14. Csere: Vertetics, Kinter 2. Vezetőedző: Kiss Attila.
PVSK: Kovács P. 2, DOYNE 31/3, CSIRICS 18/12, TÓTH N. 10, Eilingsfeld 11/6 Csere: VASZOJEVICS 6, Lepsényi 4, Deák. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Kipontozódott: Pernie (38. p.), Tóth G. (39. p.)

További eredmények: Körmend – Szeged 104-76, Atomerőmű – Nyíregyháza 86-71, Falco – Szolnok 108-92, Albacomp – Kaposvár 84-71.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!