Sport

2011.11.25. 08:47

Legrosszabb esetben pontlevonás is lehet belőle

Rossz hírek jöttek csütörtök este a Pécs 2010 számára a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéből.

Horváth L. (Dunántúli Napló)

Ugyan az MKOSZ-ből hivatalosan még nem tájékoztatták a klubot (amely ezért nem is kommentálta az ügyet), de lapunk megtudta, hogy milyen döntés született a versenybizottság ülésén, amely Fegyverneky Zsófia és Nagy-Bujdosó Nóra beadványával foglalkozott. A kosarasok azért jelentették fel volt klubjukat, mert még tartozik nekik.

A csütörtöki döntés értelmében a Pécs 2010-zel szemben játékengedély-kiadási tilalmat léptetnek életbe (vagyis, ha igazolna is valakit, nem szerepeltethetné), és a november 25-e után kiírt mérkőzések után egy pontot levonhatnak a csapattól, a harmadik levonás után pedig kizárhatják a bajnokságból, ha addig Nagy-Bujdosóval szemben nem törleszti adósságát és vasárnapig nem egyezik meg Fegyvernekyvel, amit a játékos is igazol.

– A szabályok értelmében nem hozhattunk más ítéletet – jegyezte meg dr. Gencsev Plámen, a versenybizottság elnöke, aki hozzátette: nem érdekük, hogy szankciókat alkalmazzanak, de nem tehettek mást.

Mindkét büntetési nemet tartalmazza a versenykiírás, és a határozat ellen fellebbezéssel lehet élni, amelyet valószínűleg meg is tesz a Pécs 2010.
Közben persze a csapat már a Győr elleni, vasárnapi pécsi bajnokira készül. A meccsnek már a harmadik időpontja van, az első szerint este 6-kor kezdtek volna, majd 15.45-re tették át, a legújabb verzió szerint pedig 14.45-kor kezdenek. Valamennyi módosítást a Sportklub tv-csatorna kérte.

A találkozóra a Pécsi Zebrák szurkolói csoport a hét elején gyűjtési akciót kezdeményezett. Két, közjegyző által lezárt gyűjtődobozt helyeznek ki a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a meccs alatt összegyűlt pénzadományokkal a Pécs 2010-et segítik majd. Csütörtökön a Pécs 2010 játékosai (Aida Pilav, Allie Quigley, Szamosi Amadea, Balla Dorottya, Laczi Edit, Csutorás Fanni, Pénzes Kinga, Raksányi Krisztina, Horváth Lilla, Sarok Nikolett, Végh Patrícia, Stephanie Murphy, Török Szilvia) és edzői (Zseljko Djokics, Imreh Ajtony) a klub honlapján kifejtik, hogy szeretnének még sok mérkőzést követően integetni és köszönetet mondani a szurkolóknak és támogatóknak.

Hálájukat fejezik ki mindazoknak, akik az elmúlt napokban támogatták a csapatot, akiktől haladékot és türelmet kaptak, valamint akik munkájukkal a meccsek lebonyolítását segítik. Előre köszönik, hogy vasárnap 14.45-kor ismét találkozhatnak a rájuk kíváncsiakra a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!