Sport

2012.04.06. 19:45

Az Albacomp ellen kellene továbbjutnia a Pécsnek

Ugyan vereséggel zárta az alapszakaszt a PVSK-Pannonpower férfi kosárlabdacsapata, elkeseredésre semmi ok: a pécsiek már jóval korábban bebiztosították a helyüket a rájátszásban.

Fülöp Z. (Dunántúli Napló)

Csirke Ferenc csapata biztos hetedikként lépett pályára Sopronban – azaz a play-offban a tabella második helyén végző gárdával csapnak majd össze. Nos, szerdán este az is kiderült, melyik csapat vár a Pécsre: az elődöntőben az ellenfél az Albacomp Fehérvár lesz.

– Már az is nagyon nagy dolog, hogy idáig eljutottunk – mondta el lapunknak Csirke Ferenc. – Sokan vélték ugyanis úgy, hogy kicsúszunk a rájátszásból, mivel ezzel a szerkezettel (hogy tehát alig van magas emberünk) csak csatákat lehet nyerni, háborút nem. Ennek ellenére ott vagyunk a legjobbak között, és biztos, hogy három mecscset játszunk még.

A három meccs persze lehet több is – abban az esetben, ha az Albacomp nem szalad át a PVSK-n.

– A lehető legrosszabb ellenfelet kaptuk – fűzte hozzá Csirke Ferenc. – Nagyon jók a fehérváriak, egy percre sem lassítanak. Kőkemény meccsekre számítok ellenük.

A rájátszás első köre április 14-én kezdődik – a három győzelemig tartó párharcban a pécsiek idegenben lépnek először pályára. A második találkozó helyszíne a Lauber Dezső Sportcsarnok lesz, április 17-én.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!