Vélem-én

2012.07.25. 10:00

Kínai hírek, most pirosban

„A MESSZIRŐL jött ember azt mond, amit akar” – szól az örökérvényű mondás. Kapásból ez juthat az eszünkbe, ha a magyar szocialista pártdelegáció kínai útjáról kelt híreket olvassuk.

Kaszás Endre jegyzete (Dunántúli Napló)

„A MESSZIRŐL jött ember azt mond, amit akar” – szól az örökérvényű mondás. Kapásból ez juthat az eszünkbe, ha a magyar szocialista pártdelegáció kínai útjáról kelt híreket olvassuk.

AKÁR DEJA vu érzésünk is lehetne, hiszen alig fél évvel ezelőtt egy hasonló távol-keleti látogatást követően a fideszes városvezetés számolt be a kínai cégóriás grandiózus pécsi-baranyai fejlesztési terveiről. És pont ez a hasonlóság, a tartalmi egybeesés az, ami miatt valószínűleg komolyan kell vennünk a kínai érdeklődést.

HISZEN AHOGY akkor, úgy most is elhangzott a termelőkapacitás bővítésének szándéka, egy új, 800–1000 fős munkahelyteremtéssel járó logisztikai bázis kialakításának terve.

NAGYÍVŰ, REMÉNYEKET ébresztő elképzelések, amikből – valljuk be – mindeddig vajmi kevés valósult meg. Botor dolog volt ugyanis arra számítani, hogy Győrhöz vagy Kecskeméthez hasonlóan (jelentős állami hátszéllel megtámogatva) itt is egy gyáróriás nő ki a földből, és telik meg élettel néhány hónap alatt. Mert míg nagyon sokan példálóznak a kínai gazdaság fejlődésével – a kecskeméti gyárhoz hasonló fejlesztés egyszerre hét zajlik a nagy országban –, a külső beruházások terén bizony nagyon körültekintő, óvatos partnerről van szó. Esetünkben olyanról, amely Pécsett egy másik cég által bérelt üzemcsarnokban gyártatja termékeit, nincs tehát konkrét kötődése a városhoz. Azt mondják, ez az új világtrend egyben.

ÉS BÁR az is igaz, hogy a munkahelyteremtés nem pártpolitikai kérdés, minderről mégis egy másik örökérvényű mondás juthat eszünkbe: „Szegény ember vízzel főz.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!