A régi jó dolgok: vajon mi lesz a következő, amit bezárnak, a TV-torony?

A Szivárvány Gyermekház bezárása nem csak a logisztikáról szól, hogy hova lehetne átköltöztetni. Az ikonikus épület a parkkal körbevéve hosszú évtizedek alatt megannyi gyermek szabadidős tevékenységének adott otthont. Egy-egy szakkör egy kislánynak a világot jelenthette, ahol barátokat talált és kiteljesedhetett életre szóló élményekben. Ott találkozott először a művészetekkel, megtanulta átélni, használni, és részévé válni. 

A gyermekház kifejezés a legteljesebb értelmében helytálló. Belépve egy gyermek teljesen másik világba csöppent. Egészen kicsi korától akár a nagykorúvá válásig kísérhették őt az ódon falak. Felnőttként édes nosztalgiaérzést keltett a séta a parkban. Érzések, amiket szeretné, ha keresztfia is átélne pár év múlva.

Biztosan lesz megoldás a szervezetek áthelyezésére, de mi lesz a régi értékekkel? Hova vezet ez a hozzáállás, ami a vásárcsarnokkal is történt? Építettünk egy új – kinek tetszik, kinek nem – épületet, a régi pedig a mai napig ott áll az enyészetre várva. Itt nem csak falakról és tetőről van szó, hanem emlékekről. Méghozzá generációk emlékeiről. 

Nekünk, tükéknek igenis fontosak az életünket végigkísérő létesítmények. A régi képeslapokról a jelenben is szeretnénk, ha visszaköszönnének ránk. A magasház után a gyermekház veszik oda a szemünk láttára. Mintha a belvároson túl nem számítana semmi. Mi lesz a következő, a TV-torony? Az is beszédes, hogy a hajdani kulturális főváros pont kulturális központjára nem vigyázott. A cím, amire olyan büszkék voltunk, pontosan úgy sorvad el, ahogy a város ikonikus épületei.