Gyerekként minden olyan alkalom ünnep volt, amikor fagylalthoz jutottunk

A fagyihoz mindenkit sok emlék köt. Gyerekként minden olyan alkalom ünnep volt, amikor fagylalthoz jutottunk. Ennek a gyorsan olvadó édességnek mindig jutalom íze volt, és persze csokoládé, mert mi mást kérne gyerekként az ember, ha nem csokifagyit, amivel utána összekeni nemcsak az arcát, hanem a ruháját is a szülők legnagyobb örömére.

Az emlékeim között kutatva rátaláltam többre is, ami valamilyen úton-módon kapcsolódik a fagyihoz. Ha az apai nagymamánknál jártunk hétvégente, és elhangzott mamánk szájából az, hogy „hozom a bukszám”, akkor rögtön tudtuk, hogy most mi itt fagyizni fogunk. Átsétáltunk a legközelebbi cukrászdába a macskaköves úton, hogy aztán szintén csokoládéfagyitól legyen piszkos az arcunk, amit a kapott szalvétával sosem lehetett rendesen letörni.

De ott van például a Bikini együttes Fagyi című dala is, ami minden gyerekkori nyár rádiós slágere volt. Nem győztük énekelni, és voltunk olyan szerencsések, hogy egyszer ott lehettünk egy koncerten is, és teli torokból énekelhettük, hogy „Mert nyalni csak úgy lehet, ha élvezzük az ízeket.” Sokan más értelmet látnak a dalszövegben, de nekünk akkor ott a fagyiról szólt.

Mint említettem a fagylalt egy jutalomédesség. Gondoljunk csak a középiskolai utolsó hetekre, napokra, amikor óra helyett a tanáraink kivittek minket fagyizni.

Felnőttként sem változnak a fagyihoz kötődő érzelmek, sőt erősebbek is, mert tele vannak emlékekkel, és ha érzünk egy ismerős ízt, akkor rögtön bevillannak a múlt képei.
Egy szó, mint száz: a fagyi a gyerekkori emlékek édessége.