Párját ritkítja a zamatos, harapásra hívogató baranyai epertermés

– Biztosan az éghajlat teszi! – Na jó, de a talaj is fontos, az Ormánság ebben igazán kiváló adottságokkal bír. – Nem tudom, de ez mennyei. Kóstoltam már sokfélét, de gyakran olyan vízízűek voltak. Ez teljesen más! – A feleségem is mindig ormánságit, vajszlóit vesz. Múltkor egyszer más vidékről valót vásárolt, na az nem is volt olyan finom! – Ebből veszek még négyet, jó? 

Nagyjából így zajlott a délelőtti diskurzus szerkesztőségünkben, amikor kollégáink megérkeztek a pénteki eperpromóción szerzett zsákmánnyal. Mondanom sem kell, hogy pillanatok alatt elfogyott a termés, és még soha olyan nagy egyetértés talán nem uralkodott, mint abban, hogy ez valami egészen kiváló. Zamatos, nem túl édes, mégsem íztelen, valóban messze nem  „vízízű”, nem túl puha, nem éretlenül kemény.

Úgy tűnik, Baranya, főként az Ormánság, nem csak dinnyéjéről lehet messze földön híres, de az epréről is, amely, megkockáztatom, talán még lédús, gömbölyű gyümölcs-társát is felülmúlja.

Kár, hogy az üzletek polcaira valóban gyakran kerülnek silány minőségű, íztelen, vegyszerekkel agyonkezelt gyümölcsök, zöldségek. Ezeken sokszor érezhető is a vegyszeres íz, de a gabonák, tejtermékek, húsok előállítása során sem mindegy, mennyire természetesek a végtermékhez vezető folyamatok. Sok szempontból a szükség hívta életre az urbanizáció ölén elinduló tömegtermelést, az igazi, igényes kistermelői színvonalat azonban nehéz, de talán pont, hogy lehetetlen utánozni.