Botrány Pécsen: csődközleben is szórja a pénzt a vagyonkezelő
Mik ezek?
XCsütörtökön ismertetik a városházán a Pécs Holding Zrt. feladatellátásának és gazdálkodásának áttekintő jellegű állapotfelmérését. A Dunántúli Napló előzetes betekintést nyert a vaskos jelentésbe, amely súlyos megállapításokat tartalmaz a vagyonkezelő cég működéséről és jelenlegi helyzetéről.
Nagy Csaba pécsi alpolgármester állítja, ha Varga Péter vezérigazgató felállításakor már ismert lett volna a dr. Szebellédi István és csapata által elkészített állapotfelmérés a Holdingról, nem írtak volna ki pályázatot a vezérigazgatói székre. Hiszen nyilvánvaló, hogy a súlyos megállapítások azonnali válságkezelést igényelnek. Egy kívülről jött új vezetőnek pedig ezt megelőzően jó darabig ismerkednie kellett volna a körülményekkel. Ezért szavaztak bizalmat Kiss Tibornak, aki előtt a gondok jelentős része nem ismeretlen.
A vizsgálat többek között megállapítja, hogy a Holding hitelállománya a féléves beszámoló szerint valamivel több mint 2 milliárd volt, a jelentés készítésekor, augusztus végére már meghaladta a 3 milliárdot, míg az egész cégcsoport 7,4 milliárdos tartozást halmozott fel. A társaság a jelenlegi szervezeti struktúrájában átalakítás nélkül működésképtelen.
Működésének biztosítására az elmúlt években jelentős öszszegű bankhitel igénybevételére volt szükség. Emiatt 2009-re 61 millió forint összegű tőke és 335 milliós kamatfizetési kötelezettség keletkezett. A Pécsi Rendezvényszervező Kft. kötelezettségeivel együtt, amelyet a Holdingnak kell rendeznie (az Expo Center építése és a Rákóczi úti képtár felújítása), az éves kötelezettség meghaladja a 800 millió forintot. Ugyanakkor az idei tervezett bevétel nem éri el a kétmilliárdot, amelynek 70 százalékát személyi jellegű költségekre, adó- és járulékfizetésre fordítják.
A Holding sem az alapító okiratban, sem az úgynevezett uralmi szerződésben meghatározott feladatait nem hajtotta végre, és nem tartotta be következetesen a közgyűlés határozatait sem – szólnak a megállapítások. Nincsenek jóváhagyott stratégiai elképzelései sem önmaga, sem a tagvállalatok tevékenységével kapcsolatosan. Az önkormányzat nem határozta meg a vagyonkezelővel szemben támasztott követelményeit, de még azt sem, milyen nagyságrendű közhasznot kell produkálnia. Nincs megfelelő szervezeti és működési szabályzata, nincs ügyrendi és kötelezettségvállalási szabályrendszere.
A Pécs Holding cégei jórészt veszteségesek – persze vannak kivételek –, közülük a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. megszüntetését már javasolták is
A cég, foglalkoztatottjainak számát tekintve túlméretezett, több mint 140 ember végzi csak a központ adminisztratív munkáit, ám a túlzott létszám ellenére nem megoldott a tagvállalatok ellenőrzése, irányítása és számonkérése. Ez a szervezet gyakorlatilag megduplázza a polgármesteri hivatalnál működő, ilyen típusú szervezeti egységeket, munkamegosztásbeli zavarokat okoz, szinte lehetetlenné teszi a felelősök kijelölését, és ha szükséges, számonkérését – érvel a szakértői anyag.
Félmilliós tanácsadói szerződés, nyolcszázötvenezres táppénz-kiegészítés
Bár a vizsgálati anyag nem tartalmazza, de annak kapcsán a Dunántúli Napló megtudta, hogy Kerényi Jánossal, a cégcsoporthoz tartozó Pécsi Közlekedési Zrt. volt vezérigazgatójával – aki információnk szerint több tízmilliós végkielégítéssel távozott cége éléről – 2008 december elején munkaszerződést kötött a Pécs Holding vezérigazgatója, Varga Péter. Ennek értelmében Kerényit tanácsadói munkakörben foglalkoztatják januártól havi 500 ezer forint személyi alapbérért teljes munkaidőben azzal, hogy a munkavállaló saját maga határozza meg a munkaidő-beosztását.
Kerényi János tanácsadói feladatkörébe tartozik „a munkáltató közszolgáltató tevékenységének figyelemmel kísérése”. Van persze más feladata is, mint például „konzultáció a vezérigazgatóval a közszolgáltató cégek aktuális problémájának feloldása érdekében”.
A volt igazgató a fizetésén kívül jogosult még a munkáltató által biztosított jóléti és szociális célú juttatásokra is. Jogosult személygépkocsi „korlátozás nélküli személyi használatára”, „amelynek költségeit a munkáltató viseli”. Hogy ne csak jogosult legyen a gépkocsi használatra, ezért a PK Zrt.-től meg is vásárolták részére az egykori autóját 5,5 millió forintért, amelynek féléves üzemeltetési költsége a Holding 748 ezer forintjába került. Mindezeken túl „a munkaszerződés teljesítése érdekében” Kerényi jogosult tömegközlekedési eszközök igénybe vételére, vonaton első, repülőn turista osztályúra.
A szerződés 2010. január 10-ig szól, amennyiben ez előtt valami ok miatt megszűnik, a tanácsadó a visszalévő időre átlagkeresetet kap. A felek természetesen megállapodtak arról is, hogy e munkaszerződés tartalmát titokként kezelik. Így aztán az is titok, hogy Kerényi János tavasszal táppénzre ment. Azóta táppénzt kap, plusz havonta a Holdingtól közel 859 ezer forint táppénz-kiegészítést.
Rendkívüli helyzetkezelés
A vizsgálat megállapítása szerint a Holding nem ismeri a városfejlesztési stratégiát, saját stratégiája pedig nincs a városfejlesztésre. Rendkívüli helyzetek – szél, özönvízszerű esők stb. – kezelésére sem az önkormányzat, sem a vagyonkezelő feladatai nem tisztázottak. Cégei jórészt veszteségesek, közülük a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. megszüntetését már javasolták is. Akadnak a köz előtt ismeretlen cégei is a Holdingnak, például a Jászai Corner Ingatlanfejlesztő Kft., valamint a Pécs In-Forg Kft.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazás eredmény
Ön szerint lesz személyi következménye a vizsgálatnak?
- Igen 40.63%
- Nem 59.38%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 158 hozzászólás érkezett-
158. bolgár 2010. március 16. 19:06
129 formosa!
124 hungaricum-nak
Az igazságotok és az igazságunk közös: magyar igazság!
No, de ezt nem kéne: "Forradalmat!56-ot És a szegény nép felszabadítását!
Szebb jövőt magyar testvéreim!"
Ezzel az MSZP, SZDSZ, MDF malmára hajtjátok a vizet!!!
Hidd el van más út is,ha nem is "békés", de mindenképp európaibb! A választásokon győzelem a FIDESZ-szel, aztán jogi számonkérés, mert lehetséges (van rá számos jelenkori példa a demokratikus világban)!
Ne tántorítsátok el a JOBBIK-tól a művelt embereket, mert sok egyetemi, főiskolai fiatal oktató is szimpatizálna egy kevésbé radikális nemzeti párttal!
"
Miből gondolod, hogy ez a jóember jobbikos? Azért, mert "szebb jövőt"- özik? Kis naiv.... -
157. Ébredjűnk 2009. november 17. 12:58
Nem táppénz járna ennek hanem munkatábor Szibériában.A csóri melós meg betegen bejár éhbérért dolgozni mert az ilyen szemetek kirugják ha beteg mer lenni.De szerencsére ha lassan is ritkulnak lásd Toller Tasnádi Horn őket is utoléri a sors és feldughatják a milliójukat.Költsék gyógyszerre a lopott pénzüket
-
156. "Látnok" 2009. november 17. 12:31
Nem csoda ha ilyen szarban van a cég, egy ilyen "betegember" milyen tanácsokat adhat.Ha a szokások folytatódnak Kecer László is lessz tanácsadó?Az ő első intelme az lessz.Vegyetek 150 autóbuszt természetesen 5FT-ért darabját én is ennyiért adtam el ugyhogy tudom ez járható ut.Vagy csak olyan sofőrt kell felvenni akinek van saját busza de csak minimálbérért hogy tőbb jusson nekünk.Most indulok a tengerpartra kurálni a betegségem.Tudjátok a kis táppénzemből kuporgattam össze hónapok alatt.Ja a kocsit ne keressétek avval mentem ha már a benzint is ti fizetitek.
-
155. TÜKE 2009. november 17. 11:33
Kocsmáros Kerényi Jánosnak is sugott sok ideig elődje Tekintetes Szirmai Csaba elvtárs később ur.Megtalálta a szar a barátját.Reméljük azok is akik Tüke dijjal jutalmazták most is tapsolnak neki.Megérdeml ritka nagy csibész tanult komcsi mentorától.Legközelebb a halálozási rovatban szeretnék olvasni róla.Reméljük Mengele doktorhoz jár kezelésre vagy találkozik H1N1gyel.
-
154. hulljon a férgese 2009. szeptember 28. 22:29
be kellene vezetni újra a lenin-fiúk féle statáriális ítélkezést, csak most a saját (balf@sz)oldalukon
-
153. ennyi gyűlölet 2009. szeptember 27. 13:51
Megvásárolt diploma, meg erkölcstelenségek? Miért is? Vagy jöjjön a független szardobálás? Hogy a tisztelt Kósa Lajosnak szintén nincs diplomája? Kit érdekel? Hogy nem véletlenül nem lehet felfedezni sehol egy Sólyom László önéletrajzot? Mert az édesapja, a néhai Sólyom Pista bácsi pécsi ÁVH-s őrnagy volt, a politikai rendőrség munkatársa? A saját gyermekorvosának a férjét szemrebbenés nélkül tartoztatta le, majd a szabadulása után elvárta tőle hogy a Lacikát juttassa ki Németországba tanulni. Kit érdekel? Meddig fog ez így menni? Nem unjátok? Mert én igen nagyon
-
152. neeem 2009. szeptember 25. 21:14
Nem csak a Fidesz, és a Maszop van a palettán!!!!!!!!!Ne szavazzunk rájuk.Takarodó szarházi bagázs
-
151. géza 2009. szeptember 25. 20:29
Na jó verjük itt habosra a nyálunk aztán lesz valami? Semmi! Elmegyünk szavazni egyszer az egyik nyer másszor a másik. Egyszer négy évig az egyik kezedben lesz a merőkanál utána a másiknak a kezében. Mivel sokat tudnak egymásról egy kis szaft azért mindig csöppen. Ha meg az egyik túlnyeri magát ismét lesz egy Rákosink.
-
150. patyolat 2009. szeptember 24. 15:57
Egy dolgot azért ne feledjünk: a FITYESZ embere, Nagy Csaba, emberemlékezet óta a pécsi közgyűlés pénzügy bizottságának elnöke! Némi rálátása volt az ügyekre, nem? Vagy vak volt, átmenetileg?
-
149. foxy 2009. szeptember 24. 15:22
Miért csak szövegel mindenki? Miért vannak még szabadlábon ezek a csibész gazemberek? Csak röhögnek rajtunk, akik fölhúzzuk magunkat.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









