Megérkeztek a jövő sztárjai a PEN-re
Mik ezek?
XŐsemberek, hippik, pénzhamisítók, bajor parasztok és egyéb fura szerzetek vártak szerda este a Pécsi Egyetemi Napok könnyűzenei tehetségkutatójának fellépőire. Nem csoda, hogy ezek után az este rendhagyóra sikeredett, bár a jelek szerint ennek leginkább a szárnyaikat bontogató zenekarok örültek.
Tavaly óta hagyománynak mondható, hogy a szintén lassan tradícióvá váló PEN tehetségkutató elődöntője egyben a diákrektorjelöltek bemutatkozása is. Április elsején este így a csapatok bevonulásával alapozódott az elődöntő hangulata; a Szenest óriási számban lepték el az extravagáns ruházatú (illetve a TTK ősembercsapata esetében nagyobbrészt ruhátlan) illetők. Idén egyébként rekordszámban jelentkeztek a csapatok: hét jelölt vetélkedik a diákrektori címért, köztük az orvosisok, ami minden kétséget kizáróan a Berlini Fal ledöntéséhez mérhető esemény.
A nem mindennapi felvezetésnek köszönhetően nyolckor a az igencsak lendületes és fülbemászó klezmer-népzene vegyületet játszó Sheket negyedórás fellépésén már bajor parasztok tomboltak a színpad előtt. A Sheket meg is érdemelte a törődést, hiszen az este egyik legjobb koncertjét abszolválták a korai kezdés ellenére.
A népzene irányából a rockosabb témák felé vándoroltunk, némi kikacsintással a gumipánk felé, hiszen az est legszimpatikusabb fellépője a magát így aposztrofáló 4 Akkordos Szabadtéri Performansz volt, akik bár nem a legtechnikásabb ifjú zenekar voltak, de kétségkívül a legőszintébbek és -jópofábbak.
Az igazi sokk azonban az este legvégén várta az egyre duzzadó közönséget, miután a fülbemászó rockot játszó Betterfly és az igencsak kísérletező hangulatú Apollogika után elérkezett a Mézga Aladár Sound System ideje, akik a diákrektorjelöltekhez mérhető hacukában és vödrökkel támadtak a gyanútlan közönségre. Az abszurd zenei humor legnemesebb hagyományát követő mézgáék ráadásul valamilyen titokzatos módon rajongótáborra is szert tettek már az elődöntő előtt, így tudósítónk beszámolója szerint fél tucatnyian üvöltötték a színpad előtt a „Gyere és nyald meg az orromat/ ugye milyen nedves ez a gondolat” örökbecsű sorait.
A második nap folyamán a hangulatteremtésben az összes fellépőnek nehezebb dolga volt, ugyanis a mókáért és kacagásért normális esetben felelős PEN-es csapatok a tehetségkutató első napjának fáradalmait heverték még ki, így csak egy maréknyi zebramintás közgazdász lány jelent meg, plusz pár feekes hippi, akik bár látványosak voltak, de mégsem tudták pótolni a másik öt csapat hiánya miatti furcsa érzést.
Emellett nem kellett aggódni a közönség hiánya miatt, hiszen a külföldi hallgatókból álló Revelstone rajongótáborát is magával hozta. Az egyedülálló és meglepően kiforrott világzene/indie rock keverék minden kétséget kizáróan újabb rajongókat is szerzett a zenekarnak.
A csütörtöki fellépők közül a közönség kedvenc egyértelműen a Paint the Lilies volt. Winkler Flóra énekesnő teljesen magával ragadta a közönséget bájos hiperaktivitásával és remek hangjával, így a színpad előtt állók feje fölött csak egy közös képzeletbeli szövegbuborék lebegett, benne a „te jó ég, szerelmes vagyok” mondattal. Emellett a zenei aláfestés is profi volt, így kétség sem férhetett hozzá, hogy velük a PEN-en is fogunk találkozni.
Az este legutolsó tovább jutó bandája A láma dalai volt, akik kellemes, a reggae és ska alapokból merítő, kicsit jazzel elegyítő zenéjükkel felfrissítették a már-már fáradozó közönséget, hogy az eredményhirdetés után új lendülettel vessék bele magukat a hajnalig tartó partiba.
Sajnos a továbbjutók száma véges volt, így óhatatlanul olyan zenekarok is kiestek, akik megérdemelték volna a PEN színpadát. Közéjük tartozott péntek este a Conspiracy of Mind, akik az este legkeményebb előadását nyújtották, vastag basszusokkal és rap betétekkel. A lágyabb bandák között kellemes színfoltot jelentett egy kis fejrázás, ám a legjobb nyolcba kerüléshez ez sajnos nem volt elég.
Összességében kellemesre sikeredett a tehetségkutató, és a továbbjutó bandák fel fogják dobni a PEN amúgy is színes palettáját. Ha ehhez hozzáképzeljük a randalírozó egyetemi csapatokat, már biztosra vehetjük, hogy április 22. és 25. között egy meglehetősen rendhagyó eseménynek lehetünk majd tanúi.
Az elődöntő továbbjutói
Sheket, Láma dalai, Mézga Aladár Sound System, Apollogika, Betterfly, Paint the Lilies, Szabadtéri 4 Akkordos Performansz, Revelstone
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. violator 2009. április 19. 10:52
antiszocial: kattints. http://www.pecsiegyeteminapok.hu/?event=10&m=1
-
10. antiszocial 2009. április 15. 15:37
Üdv!
Tudna nekem valaki felvilágisítást adni afelül hogy helyszinen mennyibe fog kerülni a napijegy? Én hallottam 1500 at, de 2500 az is. -
9. Géponyt 2009. április 8. 17:32
Hello,
Végülis énis egyet értek Gerivel, mert nem hiszem hogy annyira nagyon alternatívkodós zenekarok jutottak be. Meghallgatta valaki egyátalán a lenti két zenekar(Betterfly, Paint the lilies) egyikét vagy mondjuk a Sheket együttest? Kérem szépen szerintem az összes zenekar tök jó volt, a zsűrik meg akárkit választottak szerintem jól döntöttek, rossz döntést nem hozhattak volna. Inkább támogatnunk kellene a bejutott zenekarokat nem most is csak azon filózni hogy mi lehetett volna, mert így biza kicsit rákakáltok az összes munkára(a zenekarok részéről)/szervezésre a szervezők részéről és ez így nem annyira jó. Inkább Nézzétek/hallgassátok meg a zenekarokat mégegyszer a PENen ugyanis az egész a Mi szórakoztatásunkért van. -
8. Geri 2009. április 6. 15:24
Ezt már beírtam a másik fórumba is, de akkor ide is: nem teljesen értek egyet, mert pl sem a BetterFly sem a Paint The Lilies zenéjét nem nevezném alternak, ráadásul mindkettő angol nyelvű, és mégis bejutottak a legjobb 8 közé.
-
7. M. A. S. S. 2009. április 5. 17:11
Az alábbi linken látható Örök boldogság c. számunk.
http://www.youtube.com/watch?v=oSqgGqpmnBM -
6. VIII. 2009. április 5. 16:27
1értek nice!
És a jövőben azt javasolnám (bármilyen t.kutató szervezőinek), hogy vagy 3 stílusban hirdessenek t.kutatót (ha háromtagú a zsűri), vagy minden műfajhoz hozzanak egy hozzáértő szakembert.
Sajna Pécsett marad az alter, ami persze nem baj.
A zsűri védelmére csak annyit, ha én zsűriznék (ez egy furcsa példa, de remélem mindenki megérti), mondjuk egy gasztronómiai fesztiválon, jobban befogadná a gyomrom a Dorozsmai sült-paprikás pontyot, mint a nyers majom agyvelőt, ami távol keleten nagy specialitásnak számít. -
5. SZ4P 2009. április 5. 13:57
amúgy Szabadtéri 4akkordos Performansz :)
www.myspace.com/sz4p -
4. UZ 2009. április 5. 09:05
Azért jobb egy Murak mint egy Schulteisz Gabi szerintem... jobban ért hozzá, meg egyébként jobb izlése van mint barmelyik fesztiválszervező Magyarországon. Aki már egyszer járt az Utcazene fesztiválra tudja... Gratula mindenesetre a továbbjutóknak!
-
3. alter 2009. április 5. 00:46
alter,alter,alter,alter,alter,alter,alter.
Köszi nice az összes továbbjutó zenekar nevében. :) -
2. nice 2009. április 5. 00:22
Jah és ugye csak feltűnt a szakértőknek is, hogy halál oltári hamis volt a A láma dalai banda a végén.... nem baj, lényeg az alter hangzás, csak azért tehetségesnek nem kéne szegényeket kikiáltani, mert téves reményeket ébreszthet ez bennük:(
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









