szórakoztató tudomány

2018.02.28. 15:15

Jókat majomkodhatnának együtt a csimpánzok és a bonobók

A két faj számos gesztusa ugyanazt jelenti, ha találkoznának, valószínűleg megértenék egymást egy új kutatás szerint.

A két közeli rokon főemlősfaj nagyjából 1-2 millió évvel ezelőtt vált el egymástól. Az már ismert, hogy sok az egyező gesztusuk, az új kutatás arra irányult, hogy milyen fokú a hasonlóság a csimpánz- és bonobógesztusok jelentése között – számolt be a PLoS One amerikai tudományos lapban megjelent tanulmányról a Phys.org.

A St. Andrews-i Egyetem, a Yorki Egyetem és a Kiotói Egyetem kutatói először meghatározták a bonobók egyes gesztusainak jelentését. Megnézték, milyen viselkedést vált ki egy-egy mozdulat, majd azt, hogy mennyire „elégedett” a bonobó ezzel a viselkedéssel.

Ha az egyik bonobó például a karját nyújtja a másik bonobónak, a másik pedig azzal válaszol rá, hogy felmászik a hátára, ezután az első bonobó nem folytatja a gesztust, akkor a kutatók arra következtetnek, hogy a mozdulat jelentése: mássz a hátamra.

A megfigyelések után 33 bonobógesztus jelentését határozták meg, majd összehasonlították őket a csimpánzok gesztusainak már ismert jelentésével.

Az derült ki, hogy sok gesztus jelentése mindkét fajnál azonos és talán ugyanaz, mint az emberrel közös ősüké volt.

„A bonobók és a csimpánzok gesztusainak jelentése nagy mértékben egybeesik, ami arra utalhat, hogy a gesztusok öröklődnek. A jövőben arról szeretnénk többet tudni, hogyan fejlődnek a gesztusok az egyedek életéveiben. Azt is elkezdjük vizsgálni, hogy az embernek vannak-e olyan gesztusai, mint az emberszabásúaknak”

- mondta Kirsty Graham, a Yorki Egyetem kutatója.

Borítókép: Wikipedia

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!