2004.12.09. 20:41
Meggyújtották a menóra harmadik gyertyáját
Mandur László, az Országgyűlés alelnöke és Gulyás Kálmán egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkár gyújtotta meg a Nyugati téren álló menóra harmadik gyertyáját csütörtökön, Persányi Miklós levélben üdvözölte az ünneplőket.
Ezen az ünnepen, ahol időben egybeesnek a keresztény és a zsidó ünnepek, tanuljuk meg szeretni és tisztelni egymást - javasolta beszédében Mandur László.
"A menóra lángjai az együttlétnek, az összetartozásnak, egymás tiszteletének a jelképévé váltak vallási hovatartozás nélkül" - írta levelében Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
A nyolcnapos zsidó ünnep harmadik napján a gyertyát Oberlander Báruch rabbi, Mandur László és Gulyás Kálmán közösen gyújtotta meg. Az imát Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközségek elnöke és Karádi Gábor, a Budapesti Zsidó Hitközségek Vasvári Pál utcai zsinagógájának vezetője mondta el.