Kölcsönlakás

2019.01.10. 07:43

Rövidesen érkezik a mozikba az év legszexibb vígjátéka

Már csak Valentin napig kell kihúznunk, és jót derülhetünk Dobó Kata filmjén.

Február 14-én debütál a hazai mozikban Dobó Kata elő rendezése, a Kölcsönlakás – számol be róla az Origo. Mint írják, Ray Cooney és John Chapman színdarabja adaptációjának forgatása 2018. nyarán, 32 napon keresztül zajlott elsősorban a fóti Mafilm stúdióban, majd a budapesti Liszt Ferenc téren, illetve további tizenkét más külső helyszínen.

Az azóta eltelt fél évben az alkotók folyamatosan dolgoztak a produkció képi-és hangi utómunkálatain, és kiemelt hangsúlyt fektettek a történethez passzoló zene elkészítésére. Ebből már a közönség is ízelítőt kapott, ugyanis

december végén bemutatták a Kölcsönlakás egyik betétdalát, az Everyday is Sunday-t Freddie előadásában

- tudósít a cikk.

Sőt, a film friss plakátja is sokat ígérő:

A Haumann Máté, Balla Eszter, Oroszlán Szonja, Klem Viktor, Martinovics Dorina, Kiss Ramóna, Kopek Janka, Szabó Simon és Fehér Tibor főszereplésével forgatott alkotás a rendező, Dobó Kata szándékai szerint friss, fiatalos, szórakoztató párkapcsolati komédia lesz minden korosztály számára, amelyben egy felújítás alatt álló lakásban kuszálódnak össze a (szerelmi) szálak – szól az ismertetés.

Borítókép: részlet a film előzeteséből.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!