2023.02.28. 21:06
Itt a bizonyíték, nagyobb luxusban él most Mazsi, mint Berki Krisztián mellett
Méregdrága autók, véget nem érő nyaralások: ilyen most az özvegy élete.
Fotó: Instagram
Sosem volt kérdés, hogy Berki Mazsi és Berki Krisztián igazi luxusban éltek. Krisztián tavaly májusi halála után azonban Mazsi egyedül maradt, és sokszor említette, hogy anyagi problémái vannak.
Ősszel azonban lencsevégre kapták egy 75 millió forintos Mercedesben. A fotó igen nagy felháborodást váltott ki a követői körében.
Nem sokkal ezután pedig kiderült, Mazsinak új szerelme van, a szintén tehetős üzletember, Zoltán – akitől az autót is kapta. Párjával hamarosan Zanzibárra, majd a Maldív-szigetekre is közösen utaztak – természetesen mindkét helyszínen luxusszállodában szálltak meg, a Maldív-szigeteki, éjszakánként 400 ezer forintos szállásukról mi is beszámoltunk.
A párnak pedig, úgy látszik, még mindig van mit kipihenni, most ugyanis egy síparadicsomból jelentkeztek be – szúrta ki a Bors.

Bulvár-celeb
- Ezeket a szabályokat érdemes betartani, ha ellátogatunk egy karácsonyi vásárba
- Ezt látni kell: átengedték a zebrán az idős nőt, így reagált (videó)
- Nagy Ő Virág megmondta az őszintét Jákob Zoli és Betti jövőjéről
- A fél világ megőrül a szívdöglesztő lengyel röplabdázónőtől
- Durva dologgal vádolják Kulcsár Edinát