2023.07.05. 05:00
Hűha! Valkusz Milánt Marics Peti miatt hagyhatta ott a barátnője
Petra nem tűrte tovább a helyzetet, amiben éltek.
Forrás: Instagram
Mint ismert, Marics Peti nemrég koncert közben eltörte a lábát. Zenésztársa, Valkusz Milán támogatja mindenben, miután Tóth Andi szakított Petivel, visszafogadta őt a lakásába. Ekkor Milánnal már ott élt a párja, Petra, egészen addig, amíg meg nem unta a kialakult helyzetet - írja az Origo.
Marics Peti és Valkusz Milán nemcsak a színpadon, a magánéletben is nagyon jól tudnak együttműködni. Milán nem igazán beszél a magánéletéről, de Petrát már megmutatta a közönségnek a TV2 stúdiójában, amikor magával vitte a Sztárban Sztár utolsó adására.

Együtt érkezett a barátnőjével az énekes, de aztán egyszer csak ő Marics Petivel távozott és nem láttuk visszajönni. A szép lány nem túl boldogan üldögélt Milán nélkül Nemazalánnyal és annak párjával, sajnáltam, hogy úgy otthagyták. A két srác nagyon jókedvű volt, nem tudom hova mehettek
– mondta akkor a Borsnak egy informátor. A lap most azt is kiderítette, hogy Petra elköltözött Milántól, besokallt.
Bulvár-celeb
- Jákob Zoli akcióba lépett: több millió forinttal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását
- Elkezdődött a korcsolyaszezon: több gyerek ujja bánta az önfeledt szórakozást
- Pucér fenekéről készített naptárt a Forma–1 sztárja
- Meglepő dolog derült ki az egyik legnépszerűbb ételről
- Bombázó! Tetőtől talpig piros csipkében csábított el milliókat Heidi Klum