művészet

2019.07.14. 18:10

Kalotaszegi hagyományőrzők szavalták Ady egyik versét

A harmadik Kalotaszegi Magyar Napok rendezvénysorozat keretében adták elő a költeményt.

Kalotaszeg 24 települése népviseletbe öltözött hagyományőrzői szavalták vasárnap Bánffyhunyadon közösen Ady Endre Karácsony című versének az egyik részletét, a harmadik Kalotaszegi Magyar Napok rendezvénysorozata keretében.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bánffyhunyadi szervezete által szervezett rendezvény célja, hogy lehetőséget nyújtson a kalotaszegi magyaroknak népviseletük, hagyományaik bemutatására, és szórakozási lehetőséget is biztosítson számukra.

A rendezvényt köszöntő Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa az egész Kalotaszeget művészi alkotásnak nevezte, és a magyar kormány köszönetét tolmácsolta azért, hogy a kalotaszegi magyar emberek őrzik magyarságukat, hagyományaikat.

Kós Károlyt idézve jelentette ki:

Kalotaszeg olyan, mint minden igazi nagy művészi alkotás: nem kirakatba való, tömeget vonzó reklámáru, de csak a hozzáértőnek és csak egy idő múlva leplezi le a maga igazi, nagy szépségeit. És csak annak, aki e szépségek forrásához, lelkéhez tud hozzáférni, aki megérti annak harmóniáját, logikus szervezettségét, következetes összefüggéseit. És ez a szépség sajátságosan magyar.

A miniszteri biztos megemlítette: Kalotaszeg olyan kincs, amely a világon bárhol a magyar szinonimájaként ismert. Példaként hozta fel, hogy a 2012-es olimpia nyitóünnepségén a magyar csapat kalotaszegi motívumokkal dísztett nemzeti öltözetben vonult fel.

Kijelentette: ma Magyarország számára egyformán fontosak, az anyaországi és a határon túli magyarok.

Ezt nemcsak szavakban, de tettekben is tudtuk bizonyítani az elmúlt években és fogjuk az elkövetkezendő időkben is

- mondta a politikus.

A bánffyhunyadi Barcsay-kertben felállított színpadon ezután egymást követték a kalotaszegi települések hagyományőrző csoportjainak előadásai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!