Labdarúgás

2024.05.26. 19:05

Megtörtént a PMFC-vel, ami korábban még soha - Galéria

Nem sikerült a PMFC-nek csodát tennie. Ugyan vezetett is a Szeged ellen a labdarúgó NB II. utolsó fordulójában, végül csak egy pontot szerzett. Összességében viszont ez nem változtatott a tényen, hogy a PMFC búcsúzik a másodosztálytól miután a BVSC is ikszelt a Budapest Honvéddal.

Kvanduk Bence

Fotó: Löffler Péter

Nagyon jól tudta a PMFC és szurkolótábora is, hogy a Szeged elleni meccsen már nincs más lehetőség, nyerni kell! A rajongók ennek megfelelően már az első percektől magas hőfokon égtek, s ez a játékosokra is átragadt. 

Ugyan az első negyed óra inkább a vendégeké volt, a pécsiek kemény fellépése elkezdte átbillenteni a pályát, s egy kontra végén kiharcolt szabadrúgás meghozta a várva várt gólt is. A tizenhatos jobb sarkától Hudák emelte át a hosszúra a labdát, ott pedig érkezett teljesen egyedül Szekszárdi, aki a kapuba sodorta közvetlen közelről azt. 

A bekapott gól egy kissé felpörgette a Szegedet is, amely rögtön vezetett egy veszélyes akciót, de Helesfay jól jött ki a kapujából, s felszedte Márkvárt elől a labdát. Ezt követően is inkább a kék-feketék irányítottak, ugyanakkor Gera Norberttől nem érkezett veszélyes beadás egy sem, így a pécsiek kapusának vérnyomása is stabil maradhatott.

A fordulást követően tovább rohant egy második gólért a PMFC, s többször volt is lehetősége megszerezni azt, azonban egy látványos Harsányi kísérletet követően a vendégek kiegyenlítettek. Palincsár ívelte fel a jobb oldalon a felező környékéről a labdát, amit Gajdos a tizenegyespont környékére csúsztatott. Ott a csereként beállt Borvető érkezett, aki bevetődve átemelte Helesfayt.

A szurkolók azonban ezt követően sem adták fel a reményt, s tovább hajtották a PMFC-t. Még annak tudatában is kitartottak, hogy tudták, a BVSC-Zugló már az utolsó percben jár a Budapest Honvéd ellen, s ott nem rezdült meg a háló.

PMFC
PMFC játékosai is nehezen dolgozták fel a kudarcot
Fotó: Löffler Péter

 

A bekapott gól viszont a játékosok hitét elvette, ugyan próbálkoztak még, de a támadásokban nem volt átütő erő. A hosszabbításban pedig egy ígéretes lehetőséget Tóth-Gábor bepasszolta az egyetlen helyre, ahol senki nem volt. 

Gera Zalán és Hudák kísérletét még megtapsolhatta a közönség, de ha egyikük be is talált volna, ekkor már biztos volt, hogy a Péccsel megtörtént, ami korábban soha. A PMFC története során most először kiesett a mindenkori másodosztályból, amiért meg is kapta az együttes a magáét.

PMFC–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 1–1 (1–0)

Labdarúgó NB II., 34. forduló. Pécs, PMFC Stadion, 2000 néző. Vezette: dr. Csonka B. (Tóth II., Vörös D.). 
PMFC: Helesfay – Takács Zs. (Gera Z., 87.), Szekszárdi, Hudák – Harsányi, Miknyóczki, Terbe, Bachesz (Lacza, 75.), Majnovics – Szabó M. (Tóth-Gábor, 75.), Rácz B. (Vas B., 61.). Vezetőedző: Mátyus János. 
SZEGED: Takács J. – Gera N. (Kővári, 55.), Könczey, Horváth M., Palincsár – Márkvárt, Magyar Zs. (Bíró B., 65.) – Óvári (Földi, 65.), Gajdos, Papp Á. – Klausz (Borvető, 65.). Csapatmenedzser: Germán Tamás.
Gólszerző: Szekszárdi (33.).

További eredmények: BVSC-Zugló–Budapest Honvéd 0–0, Csákvár–Tiszakécske 1–2, Gyirmót–Szombathely 2–1, Kazincbarcika–Budafok 1–1, Mosonmagyaróvár–Siófok 1–3.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában