Magyarság

2019.08.25. 08:52

Potápi Árpád: kultúránk és néphagyományunk a megmaradásunk alapja

A magyar kultúrára és a néphagyományra támaszkodás és továbbadásuk a külhoni magyar közösségek számára a megmaradás alapja – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Nagyidán szombaton.

Potápi Árpád János erről a Kassához közeli településen megépült Ilosvai Ház ünnepélyes átadóján mondott köszöntőjében beszélt. A XII. Ilosvai Fesztivál keretében átadott épület mintegy 200 millió forint magyarországi támogatásból készült el, sok önkéntes munkájával. A jövőben tájházként, rendezvény- és népművészeti központként működő intézmény létrehozásának költségeiből mintegy 185 millió forintot fedezett a nemzetpolitikai államtitkárság.

Az államtitkár beszédében röviden felidézte a település történetét, majd szólt a történelem viharait ott átélő magyar közösségről, amely – mint mondta – egy biztos alapra, a magyar kultúrára támaszkodva tudott megmaradni. „Nemcsak a hamut őrizte (a helyi magyar közösség), hanem továbbadta a lángot” – fogalmazott Potápi.

Rámutatott: a trianoni békeszerződést követő években nagy szüksége volt fogódzkodókra a helyi magyar közösségnek, s ilyen volt a színjátszás majd a népművészet, amely által az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes közel félévszázados munkája során képviselte a felvidéki magyarság kultúráját, de jelen volt az egyetemes magyar kultúrában is.

Az Ilosvai Ház megálmodói, a településen egykoron tanítóként tevékenykedő Ilosvai Selymes Péter nevével fémjelzett népművészeti fesztivált is működtető Ilosvai polgári társulás és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes vezetői az intézmény elkészültét úgy jellemezték, hogy a településen a Felvidék legnagyobb „néptáncműhelye” épült meg. A száz évvel ezelőtt még színmagyar, ma azonban már csak részben magyarok lakta településen tartott ünnepélyes átadón több mint százan vettek részt.

Ezek is érdekelhetik