Ország-világ

2020.09.04. 22:03

3-0-ra legyőzte a Kisvárdát, élre ugrott a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia 3-0-ra nyert a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójából elhalasztott és pénteken pótolt mérkőzésén. Második sikerének köszönhetően a felcsúti együttes a mezőnyben egyedüliként százszázalékos, ezzel a tabella élére állt és még van egy elmaradt mérkőzése.

A felcsúti keretből még mindig többen küzdenek a fertőzéssel, így Hornyák Zsoltnak továbbra is nélkülöznie kell néhány meghatározó játékosát. A találkozón a hazaiak előtt adódott az első nagy lehetőség, de az élvonalban múlt héten debütáló, mindössze 17 esztendős Auerbach Martin óriási bravúrral hárította a saját védőjéről megpattanó labdát.

A folytatásban ugyan a Kisvárda birtokolta többet a labdát, de vendégek játékában több volt a veszély, és az NB I-ben ugyancsak az Újpest legyőzése alkalmával debütált – a lila-fehérek ellen gólt is szerző – 18 éves Komáromi György egy rendkívül rutinos megoldással büntetőt harcolt ki, amelyet az előző fordulóban is biztos ítéletvégrehajtónak bizonyult Jakub Plsek értékesített.

A fordulást követően is a Kisvárda irányította a játékot és a 62. percben kis híján egyenlített, de Viana akrobatikus mozdulattal előtt labdája a kapufán csattant. Az első félidőhöz hasonlóan most is támadott a hazai csapat, ám újra a felcsútiak találtak be, egy gyönyörű támadást a fiatal Komáromi fejezett be higgadtan. A végeredményt a 88. percben Nagy Zsolt állította be.

Ezt találkozót augusztus 22-én rendezték volna meg, de mivel a felcsútiaknál több játékos is megfertőződött a koronavírussal, ezért elhalasztották az összecsapást.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik