Pécs–Somogy

2018.10.08. 11:30

Állatok Világnapja: a figyelem naponta elkélne a kedvenceknek

Több százan látogattak ki vasárnap délután a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület rendezvényére, amelyet immár huszonötödik alkalommal rendeztek meg az Állatok Világnapja alkalmából.

Zs. K.

Az állatok világnapja alkalmából számos programmal várták az állatbarátokat a Misina Állatmenhelyre. A kutya- és lovasbemutatók után az állatszépségverseny is sokakat érdekelt, a családok bátran barátkozhattak a kis kedvencekkel. Farkas Tamás, az egyesület elnöke elmondta, nemcsak ilyenkor, hanem mindig nyitva áll a menhely kapuja azok számára, akik szeretnének megismerkedni, közelebb kerülni az állatokhoz, hiszen a majorság úgymond szabadidőközpontként is működik.

A sokakat megmozgató rendezvényen ezúttal is lehetett támogatni az állatokat, például a bolhapiacon való vásárlással. A gyerekek lovagolhattak, állatokat simogathattak, körbejárt a lovaskocsi, a résztvevők között pedig sokan voltak, akik innen fogadtak örökbe kutyát.

A menhely működésével kapcsolatban Farkas Tamás elmondta, tizennégy főállású dolgozójuk és rengeteg önkéntes segítőjük van. Több mint ötszáz állatról gondoskodnak, amelynek a kutyák csak a felét teszik ki. Évente 800-1000 kutya kerül be az otthonba, és 2-300 egyéb állat, melyből körülbelül évente hatszáz-hétszáz kutyát tudnak örökbe adni. A hazai és a külföldi örökbefogadási arányokhoz viszonyítva ez ugyan nem rossz szám, Farkas Tamás szerint viszont szomorú, hogy egyre több idős, beteg állat kerül hozzájuk, illetve pit jellegű kutya (harcias viselkedésű), amelyeket nem lehet más kutyákkal összezárni.

Az állatkertben a látványetetések voltak a legnépszerűbbek

A Pécsi Állatkertben szombaton ünnepelték az állatokat, itt sok érdekes program közül válogathattak a vendégek. Tíz órától kezdődött a mókusmajmok látványetetése, miközben a gyermekek további izgalmas eseményeken vehettek részt, mint a színkereső játék, a faállat festés, a madárodú készítés, a gyerekkoncert, az örökbefogadás és a Mecsek egykori élővilágát is megnézhették. Tizenegy órától még a ketreceken kívül is találkozhattak állatokkal a vendégek. Talán a látványetetések érdekelték legjobban a gyermekeket és a felnőtteket. A mókusmajmok után a barna maci lakott jól, majd a növényevő hüllők táplálkozási szokásait mutatták be. Az állatok királya, a gyűrűsfarkú makik, az amerikai bölények, az óriáskígyók sem maradtak éhesen, és a vízilovak, a szurikáták, a mosómedvék, a leopárdok és a pumák is jóllaktak. Az egyik legnézettebb előadás a fókák produkciója volt, Donka és Bonifác most sem okozott csalódást, ügyesen mutatták be a gyakorlatokat. P. P.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában