arckép

2018.10.12. 11:30

Gyöngyből készít csodákat Jurdik Judit

Lázár Sándorné Jurdik Judit tizenkét éve készít virágkompozíciókat gyöngyből. Az alkotásaival már sokak tetszését elnyerte, hiszen évek óta megtalálhatóak a művei a budapesti esküvő kiállításon. Pécsett pár hete volt az első ilyen bemutatkozása.

Zs. K.

– Hogyan jött az ötlet, hogy gyöngyfűzéssel foglalkozzon?

– Azt szokták mondani, hogy „soha ne mondd, hogy soha”. Amikor a gyerekeim gyöngyből készítettek állatkákat, akkor soha nem vettem részt ebben, nem kapcsolódtam be ebbe a hobbijukba. Aztán mégis úgy hozta az élet, hogy most ezzel foglalkozom. Kerestem ugyanis valami olyat, amit Magyarországon még senki nem csinált. Kutakodni kezdtem, aztán megláttam egy képet és jött az a bizonyos „ez az!” érzés. Arra gondoltam, ha állatkákat lehet készíteni gyöngyből, akkor virágokat is biztosan.

– Honnan tanulta meg a technikát?

– Külföldi oldalakon láttam gyöngyből készült virágokat. Nem volt segítségem, az elején még ahhoz kellettek a minták, hogy az alapokat megtanuljam, utána igyekeztem a saját ötleteimet belefűzni a kompozíciókba. Különben sem jó, ha valaki ragaszkodik a sémákhoz, akkor ugyanis elveszi magától a fejlődési lehetőséget. Olyan szintre szerettem volna eljutni, hogy ha meglátok képen vagy a természetben egy virágot, akkor azt el tudjam készíteni gyöngyből is.

– És elnézve az alkotásokat, a különleges virágokat, ez sikerült is...

– Igen. Kezdetektől fogva tudatos szisztémát követtem. Gondoltam, ha gyöngyvirágot lehet készíteni, akkor csokrot is, ha azt lehet, akkor viszont lehet esküvői csokrot is alkotni. Az összes többi, a cserepes, szálas virágok, bonsai fák, vagy az orchideák pedig mellette „növekedtek”. Persze mindig vannak új célok, tervek, mint például, hogy egy még monumentálisabb csokrot készítsek gyöngyökből.

– Mennyi idő alatt készül el egy csokor?

– Ezek nagyon időigényes munkák. Aki már fűzött gyöngyöt, az tudja, hogy nagyon-nagyon sok időt vesz el. Amikor az ember elkészíti a szirmot, vagy a levelet, akkor azt még össze kell állítani virággá, utána csokorrá, majd ahhoz a megfelelő kiegészítőket kell tenni. Hogy mégis válaszoljak a kérdésére, akkor azt mondom, hogy egy kisebb esküvői csokor egy hét alatt készül el, de van olyan egyszálas virág, ami csupán egy napi munka.

– Mennyi gyöngyszemet fűzött már fel?

– Azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy e tekintetben már milliárdos vagyok.

Esküvő kiállításon is voltak a csokrok

Lázár Sándorné Jurdik Judit Pécsett született, gyermekkorát Hásságyon és Olaszon töltötte. 33 éve él a megyeszékhelyen férjével, aki sokat segít neki a gyöngyfűzésben is. Két gyermeket neveltek fel. Az alkotásokkal eddig öt alkalommal mutatkoztak be esküvő kiállításokon. A tapasztalatok alapján sokan választanak gyöngyből készült esküvői csokrot a nagy napra, főként azért, mert különleges és maradandó. Azonban nem csak menyasszonyi csokrokat rendelnek, hanem szülőköszöntő csokrokat is, ugyanis amíg a vágott virág elhervad, addig a gyöngyvirágos kompozíció virág és ajándék egyben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában