Helyi életstílus

2018.10.11. 09:36

Ismét párbajoznak majd a lecsófőzők Harkányban

Szombaton immár második alkalommal rendezik meg Harkányban a Lecsó Párbajt.

Zs. K.

A tavaly először, hagyományteremtő szándékkal létrehozott főzőfesztivált az idén legalább annyira hangulatosra és sikeresre tervezik, a programra még várják a főzőcsapatok jelentkezését. A rendezvény apropóját az ENSZ által Élelmezésügyi Világnappá nyilvánított október 16-i dátum adja. A szombat délutáni hangulatot nem más, mint Buday Péter 14 órakor kezdődő látványfőzése alapozza meg, az ismert séf a harkányi Kitaibel Pál Általános Iskola Menő Menza projektjének keretén belül látogat a fürdővárosba.

A gyerekeket a művelődési ház előtti téren az Apró Paták Lovas Egyesület foglalkoztató játékai várják, a párbaj-szabályzatot és a köszöntőt pedig negyed ötkor hallgathatják meg a résztvevők. A főzőverseny 17 órakor kezdődik, a zsűri pedig 18 órakor minősíti az elkészült finomságokat. A rendezvény ideje alatt a harkányi Favorit zenekar szórakoztatja majd a közönséget.

Ezek is érdekelhetik