múltidéző

2020.05.30. 15:30

Ez történt 30 éve, 1990 májusában Baranyában

Egy csokornyi eklektikus válogatást mutatunk abból, hogy mi történt a közéletben, kultúrában 1990 májusában. Laufer László fotói pedig további életképeket villantanak fel ebből a hónapból.

dg

Itt a piros, hol a piros a harkányi piacon

Harminc évvel ezelőtt Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke alkotmányos kötelezettségének eleget téve május 2-án délelőtt 10 órára hívta össze az új Országgyűlés alakuló ülését. Az Országgyűlés megbízott elnöke Szabad György; alelnökök Szűrös Mátyás és Vörös Vince lettek, másnap Antall József kapott kormányalakítási megbízást.

De nézzük, mi minden történt ebben a hónapban Baranyában. Harminc évvel ezelőtt jól indult a május elseje, hiszen kora reggeli ébresztőt, fúvószenekari koncertet tartott a Mecseki Szénbányák koncert együttese Pécs különböző pontjain. A Széchenyi téren közel egy órás szabadtéri hangversenyt adott a zenekar.

Nézze meg Laufer László képeit ebből a hónapból:

 

1990. május 5-től újra lehetőség nyílt arra, hogy Mohácson megfelelő körülmények mellett ismét rendezhessenek évente néhány színielőadást. A színpaddal kibővített, átalakított és felújított Kossuth filmszínházban neves művészek előadásában mutatták be a Társasjáték New Yorkban című kétrészes vígjátékot, melynek szereplői Tolnay Klári, Benkő Gyula, Juhász Jácint, Papp Éva, Tóth Enikő és Deák B. Ferenc voltak.

Amatőr zenekarok seregszemléjét is tartották május első napjaiban a pécsi Ifjúsági Házban. A 15 megjelent együttes maximum 10 percben mutathatta be produkcióját, ami, ha tetszett a szakértőkből álló zsűrinek, a budapesti országos döntőbe jutást jelenthette.

Magánnyomozók vagy őrző-védők?

Szintén májusban adott hírt arról a Dunántúli Napló, hogy a rendőrfőkapitányság bűnüldözési és vizsgálati osztályán és a pécsi Büntetésvégrehajtási Intézetben eltöltött közel 10 éves szolgálat után, rendőrtiszti főiskolai végzettséggel, nyomozói és főnyomozói beosztásban lévők döntöttek úgy négyen, hogy leszerelnek. Elképzeléseik szerint, amennyiben a jogszabály lehetővé teszi, magánnyomozást is vállalnak polgári peres ügyekben és a büntető- eljárások terén. A kezdődő őrző-védő biznisz első lépéseinek lehettünk tanúi ekkor, hiszen a kilépésük után személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó volt rendőröknek akadt munkájuk, többek között nagyvállalatok telephelyeit, üzleteket, áruházakat és a városi televíziót is védték, és pénzkísérést, őrzést is vállaltak.

Ős-Fishing?

A Fishing on Orfű „elődjét” is megtartották május első hétvégéjén az orfűi Panoráma kempingben. Sátras, lakókocsis vidám társaság tartott ugyanis évadnyitó találkozót. A háromnapos programra közel négyszázan érkeztek az ország minden részéből, de főleg Csongrád, Somogy, Tolna és természetesen Baranya megyéből, Pécsről is.

Új szállodát adtak át Baranyában 20 millióból

Újabb szállodával gyarapodott május derekán Szigetvár, hivatalosan is megnyílott a Hotel Kumilla. Az új létesítményben 32 kétágyas szoba és két lakosztály — bennük telefon, színes televízió és ízlésesen berendezett fürdőszoba — várta a vendégeket. A közel 20 millió (!!!) forintos beruházás megvalósítását segítette a Baranya Megyei Tanács és kaptak támogatást az Idegenforgalmi Alaptól, a Mecsekvidéki Idegenforgalmi Bizottságtól is.

Mi lesz a volt Bajcsy-laktanyából? – ezt találgatta a lap

Májusban többször feltűntek a Magyar Honvédség pécsi alakulatának harcjárművei, fegyverei, szállítóeszközei a megyeszékhely útjain. Ezúttal nem hadgyakorlatra indultak a katonák: a Bajcsy-laktanyából a Petőfi-laktanyába költözött a magasabb egység. Még csak találgattak: egészségügyi főiskola, klinika, rendelőintézet lesz-e a helyén. Ekkoriban még sok volt a kérdőjel – Értékbecslés sem volt, csak annyi volt biztos, hogy május 30-ig ki kellett üríteni. A kertvárosi Bajcsy-laktanyát végül részben sikerült hasznosítani, többek között itt kapott helyet a kertvárosi rendőrőrs.

Az utolsó forduló május utolsó hétvégéjén: PMSC—Haladás 4-1 (2-1)

A PMFC hatezer néző előtt fogadta a szombathelyi gárdát 1990. május 26-án. A meccs után kiderült, egy gólon múlt a bronzérem.

Korabeli képünkön Lovász ollózva húzza be a szombathelyi kapu elé a labdát. Fotó: Horváth Barna

C’est la vie – ilyen az élet – írta Pauska Zsolt a korabeli Vasárnapi Dunántúli Napló hasábjain. „Ugyan kit érdekelt a mérkőzés után, hogy a PMSC a bajnokság egyik legjobb teljesítményét nyújtva biztosan fektette kétvállra ellenfelét? Ugyan kinek volt utólag fontos, hogy a középpályások és a csatárok ezúttal azt nyújtották, amit mindig is várnak tőlük, s hogy a bekapott gólon kívül a védelem úgyszólván egyetlen hibát sem vétett. Szombat délután az új- mecsekaljai stadionban lévők nemcsak a pécsi eredményre figyeltek, legalább ilyen fontos volt az is, hogy az Üllői úton mi történik éppen (A Fradi a pécsi meccsel egy időben 3-3-as döntetlent játszott a Vasassal, így a pécsiekkel azonos ponttal végzett az FTC, jobb gólkülönbséggel a harmadik helyen a tabellán – a szerk.).

„Lehetne most azon keseregni, hogy az utolsó tíz percben jobban kellett volna koncentrálniuk a pécsi csatároknak, vagy, hogy Illés góljánál annak hárítására is lett volna esély – dehát minek? Így történt, ahogy történt, változtatni már úgysem lehet a dolgokon. Az az egy hiányzó gólocska a bajnokság során bármikor megszerezhető lett volna – s ez mégsem sikerült.”

Ezeket hallgattuk, vagyis hallgatták önök akkoriban

Első ízben közölte május második felében a pécsi rádió Pop Pannónia című műsorának kéthetente megjelenő slágerlistáját, amelyet a hallgatók szavazatai alapján készítettek. A lap közölte a listát reggel, mely délután le is ment a rádióban. Csodálatos kezdeményezés volt. Íme az akkori lista (a dalcímekre kattintva meg is hallgathatja a számokat):

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában