fejlesztés

2020.05.18. 11:30

Megújul a Dombay-tó környéke, elmondjuk, mit terveznek

Mindent előkészítettek, hogy megkezdődjön a nagyszabású beruházás a Dombay-tónál egy sikeresen elnyert pályázat keretében.

M. R.

Fotó:

Zádori János, Pécsvárad polgármestere arról tájékoztatott a múlt héten, hogy jelenleg a beérkezett árajánlatok értékelése zajlik, de a hét végére döntésre is jutnak, így most hétfőn már elindulhat az operatív munka a területen. Az önkormányzat gondoskodott bizonyos áruk beszerzéséről, a készletek biztosítottak, emiatt tudják ilyen hamar megkezdeni a beruházást. A projekt első ütemében egy új parkolót és a tó északnyugati részén egy látogatói központot alakítanak ki.

Ezt a központot azok a kirándulók tudják igénybe venni, akik innen indulva szeretnék felfedezni a környék látnivalóit, itt ugyanis majd szakmai segítséget kaphatnak, térképekkel, prospektusokkal látják el őket. Az épületben kialakítanak egy vendéglátó egységet is, ahol a megfáradt turisták pótolni tudják az elvesztett energiát. A polgármester emellett azt is külön hangsúlyozta, hogy a látogatói központ a későbbiekben különböző rendezvényeknek is ideális helyszínt nyújthat majd.

A beruházás második ütemében a tó körüli sétányt állítják helyre, megoldják a közvilágítást, illetve egy kamerarendszert telepítenek. A telektulajdonosok régi kérése volt a szélessávú internet kialakítása, ez már megvalósult, és erre épülhet a leendő kamerarendszer, amely garantálni fogja a biztonságos pihenést a környéken.

A Dombay-tavi beruházáshoz szervesen kapcsolódik a Zengő-kilátó építése, amely már a végéhez közeledik. A polgármester információi szerint, ha a műszaki átadás-átvétel még nem is történik meg, a hónap végére a munkálatokat befejezhetik a csúcson, így nyáron a kirándulók már onnan élvezhetik a panorámát. A régi kilátó egy geodéziai mérőtorony, a helymeghatározásban van szerepe, mivel ezt a funkcióját a későbbiekben is meg kell őriznie, így az új, fémszerkezetű építményt e köré húzták fel a szakemberek. Az eredetinél valamivel magasabbra építették, hogy az időközben megnőtt fák ne takarják el a kilátást. Első ránézésre talán idegennek hat a környezetben, viszont a fából készült kilátókkal szemben ez a szerkezet sokkal ellenállóbb lesz.

Egyrészt az időjárási elemek – szél, eső, napsütés – sem tudnak benne komoly károkat okozni, másrészt ezzel a megoldással biztosítani tudják azt is, hogy illetéktelenek ne rongálhassák meg az építményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában