Érdekes témát feszegetnek

2023.05.16. 10:29

,,Sztori vagy élet" - izzasztó helyzetekről mesélnek a riporterek

Riporterek, akik nem kényelmes stúdiókból, hanem háború, vagy katasztrófa sújtotta övezetekből jelentkeznek be, élőben - olvasható az MCC meghívójában.

Riporterek, akik rejtélyes körülmények között tűnnek el, vagy akiket holtan találnak. Riporterek, akik nyomozásuk eredményével szuperhatalmak vezetőit buktathatják meg, így alakítva a történelem menetét.

Egy felmérés szerint, melyet a Riporterek Határok Nélkül szervezet tett közzé tavaly év végén, az elmúlt két évtizedben 1668 újságíró halt meg erőszak következtében a világon. Az orosz-ukrán háború kezdete óta, december végéig 8 újságíró halt meg miközben a munkáját végezte. 2022-ben világszerte 57 újságíró vesztette életét, 533-at vettek őrizetbe, 65-öt ejtettek túszul, 49-et pedig eltűntként tartanak nyilván. 

Valóban megéri egy „jó” sztoriért az életünket áldozni?

Az előadás során kitérnek a haditudósítok szerepére is. Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Kanadában és még számos nyugat-európai országban a katonaság biztosítja a tudósítók felkészítését. 

De fel lehet-e készülni a fronton tapasztalható öldöklésre? Milyen mértékben befolyásolja a haditudósítás a közvéleményt? Ezekről a kérdésekről hallhatunk beszélgetést Boris Kálnokyval, ami MCC Médiaiskolájának vezetőjével május 16.-án délután ötkor. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában