2024.02.15. 14:00
A négy Szentgyörgyváry együtt már 83 évet adott az Országos Mentőszolgálatnak
Idén 76 éves az Országos Mentőszolgálat, de a pécsi Szentgyörgyváry család négy mentősnek állt tagja már túlszárnyalta ezt az időt, együtt már 83 évet adtak a szolgálatnak. A középső generációból Szentgyörgyváry Károly mesélt a hivatásról, és a család segítő szándékú elhivatottságáról.
Fotó: Szentgyörgyváry Rebeka
Siklóson 1910 óta működik a Szentgyörgyváry család fényképész stúdiója, idősebb Szentgyörgyváry Károly ebből a fényképész családból származott, ki is tanulta a fényképészetet, de végül más utat választott. Elhatározta, hogy mentős lesz. 1969-től 1994-ig főápoló volt a Pécs II Mentőállomáson. Azután két fia, és az unokája is mentősnek állt.
– Otthon soha nem beszélt a munkájáról. Ennek ellenére nekem mindig is tetszett a hivatása. Kiskoromban bevitt engem a mentőállomásra, ülhettem mentőautóban. Nem terelt erre a pályára, sőt, amikor elhatároztam, hogy mentőzni fogok, azt mondta, nem fogom elbírni a hordágyat. De elbírom – mondta az idősebb fia, Szentgyörgyváry Károly. Apja tehát nem ellenezte, és nem is biztatta a mentőzésre a fiait, de rövid időn belül rájött, hogy ez jó út számukra is.
Két fia és unokája is mentőzni kezdett
– Amikor apát leszázalékolták, én abban az évben jelentkeztem, és fel is vettek. Először gépkocsivezető voltam, aztán az iskolák elvégzése után szakápoló, majd mentésirányító képesítést szereztem. Én már túlléptem apa idejét, harminc éve vagyok az OMSZ kötelékében. Az öcsém, Laci, és a harmadik fiam, Balázs is mentőzik. Mindhárman mentőtechnikusok vagyunk, tehát vezethetjük a mentőt és hátul is lehetünk a beteggel. A beosztástól függ, hogy épp melyik pozícióban kell az adott napon dolgozni. Édesapám azt már nem élte meg, hogy az unokája is mentősnek állt, de amikor az öcsém is itt találta meg a helyét, akkor örült, büszke volt ránk.
Összeegyeztethető a „másik életükkel”
Károly nem úgy képzelte a munkát, mint amilyen a kezdetekben volt. Akkor – 30 éve – ugyanis még a betegszállítást is a mentősök végezték, tehát egész nap meg sem álltak az autóval. Amióta betegszállítást nem végeznek, azóta jobb, hiszen a mentés a szakmának a szebbik része. Balázs és László Pécsen, míg Károly a Pécsváradi Mentőállomáson dolgozik, illetve Balázs Sellyén is besegít. Emellett minden hónapban egyszer Budapesten teljesítenek szolgálatot.
– Balázs egyébként annak idején azt mondta, eljön mentőzni, amíg ki nem találja, hogy mi szeretne lenni. Mondtam neki, hogy „ha idejössz, itt fogsz ragadni”. Így is lett, bár neki és nekem van egy „másik életünk” is
– mondta Károly. Apa és fia ugyanis a pécsi Vivat Bacchus énekegyüttes tagjai, amellyel évente több tucatnyi fellépésre járnak. A Covid-időszak alatt is bebizonyosodott, hogy mennyire jó a több lábon állás a mai világban. Akkor a fellépések elmaradtak, a mentősökre viszont ekkor is nagy szükség volt.
Amíg világ a világ, mentősre szükség lesz
Mint Károly elmondta, az elmúlt harminc évben nagyon sokat változott, fejlődött a szervezet, a mentősöket megbecsülik, egyre jobb mentéstechnikai eszközökkel dolgozhatnak, az autók mérete és felszereltsége pedig Európa-szinten egyedülálló. Tetszik neki, hogy az Országos Mentőszolgálatnál dolgozók egységet képviselnek. Ez az egyetlen szervezet, ahol bajtársnak nevezik a kollégák egymást. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ez egy fix munkahely, hiszen amíg világ a világ, addig mentősre mindig szükség lesz. Az Országos Mentőszolgálatnál elérhetők a szakmai továbbképzések és folyamatosan frissítik a tudást is.
Olykor otthon is szóba kerül egy-egy eset
Édesapjával ellentétben Károly egyébként olykor hazaviszi a munkát, tehát előfordul, hogy egy-egy érdekesebb esetről otthon is beszélnek a feleségével, aki szintén az egészségügyben dolgozik, illetve a gyerekeinek is felhoz pár példát, hogy tudják, mi az, amit kerülniük kell. Vannak esetek, amelyek nagyon megviselhetik a gyakorlott mentőst is, ilyen amikor gyerek, ismerős, barát, vagy rokon is érintett (a nagy számok törvénye alapján ez is elkerülhetetlen). Van pszichológus, akihez ilyenkor lehet fordulni.
Az nyilván nem ritka, hogy bizonyos készségek, illetve képességek apáról fiúra szállnak egy-egy családban, s ez a Szentgyörgyváry családnál is tetten érhető. A szociális érzékenységet, és a segítő szándékot a fiúk a papától, id. Szentgyörgyváry Károlytól örökölték.