2022.05.04. 19:26
Emléktáblát is kaptak a vasútépítők - hívja fel a figyelmet olvasónk
A DN-ben megjelent cikk alaposan körbejárta a mohácsi, pécsi vasút történetét.
Fotó: Shutterstock
Ehhez szeretnék egy kis adalékkal hozzájárulni. A cikkben szerepel, hogy a vasútépítők olasz, cseh és morva munkások voltak. A cseh, morva vasútépítők számára egy falu létesült Márok szomszédságában. Kolerajárványban 480 cseh, morva vasútépítő halt meg, neveik a mároki plébániahivatalban megtalálhatóak voltak.
Nagyapám révén morva származású vagyok, és mivel éppen a vasútépítés százötvenedik évfordulóján került a kezembe az ezzel a témával foglalkozó könyv, elhatároztam, hogy mint a Bányász Emlékekért Egyesület alelnöke, egy nosztalgiavonat indításával megpróbálok emléket állítani az elhunytaknak, illetve emlékeztetni a vasút mentén lakókat a nevezetes eseményre. A mároki polgármestert sikerült az ügy mellé megnyerni, aki magára vállalta, hogy az állomás épületét felújíttatja és egy emléktábla elhelyezésének költségeihez is hozzájárul, ezen kívül a Közlekedési Múzeumból kölcsönkért nosztalgiavonat költségeit is az érintett községek polgármestereitől begyűjtötte.
A plébániahivataltól kapott névsorral felkerestem Budapesten Csehország nagykövetségét és kértem, hogy az általunk az állomás épületére elhelyezett emléktáblán a cseh nyelvű szöveghez járuljanak hozzá anyagilag is. A vonat a nevezetes napon, 150 ingyenes jeggyel utazóval, bányászzenekari kísérettel kigördült a pécsi főpályaudvarról. Az állomásokon kis ünnepség keretén belül, nemzetiségüknek megfelelő öltözetű emberek fogadták a vonattal érkezőket. Márokon az emléktábla-avatáson beszédet mondott Márok polgármestere, Csehország nagykövete és szerény személyem.
Traj Ferenc