fejlesztés

2019.05.22. 17:30

Sellye lehet a jó példa az agráriumban

Annak érdekében, hogy Sellye mezőgazdasági szakgimnáziumának képzései ne csak a város, hanem a környező települések mezőgazdasági és ipari igényeit is kielégítsék, az elmúlt időszakban számos fejlesztés történt az iskolában, és továbbiakra is számítani lehet.

Mészáros Rita

Cégek vezetői, és minisztériumok képviselői, oktatási és szociális szakemberek járták be kedden a Sellyei Mezőgazdasági Szakközépiskola műhelyét.

– Azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk, mit csinálnak Sellyén, mert ebből országos program születhet – mondta Nagy István agrárminiszter. – Megnézzük azt, hogyan lehetne fejleszteni az itt zajló tevékenységet, hogy még több gyermek vehesse igénybe.

A sellyei intézmény már évtizedek óta a mezőgazdasági szakképzés szolgálatában áll. Küldetése olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek a korszerű növénytermesztési, állattenyésztési, vállalkozói ismeretekkel elméletben és gyakorlatban egyaránt.

A mezőgazdaság területén belül, illetve azoknak a cégeknek a vonatkozásában is, amelyek mezőgazdasági szolgáltatásokat nyújtanak, sok új szakemberre van szükség, tudtuk meg az eseményen Nagy Csaba országgyűlési képviselőtől. Ezeknek a szakembereknek a képzésében nagy szerepet játszik a Sellyei Mezőgazdasági Szakközépiskola. A tanári testülettől most pedig egy olyan programjavaslat kidolgozását kérték, amivel tovább tudják fejleszteni az iskolát, és még több gyereket el tudnak érni.

Nehéz helyzetű fiatalokat támogatnának

Az agrárminiszter kiemelte, a sellyei mezőgazdasági iskola jó példája annak, hogyan lehet építkezni a fiatalokból. Olyan tudást adnak át, amit a gyermekek hasznosítani tudnak. Egy program kidolgozásával olyan lehetőséget szeretnének adni a tanulók számára, ami a későbbi megélhetésüket biztosítja. A képzéssel azokat a hátrányos helyzetű fiatalokat szeretnék megtalálni, akiknek a tanulás adhat esélyt arra, hogy boldogulni tudjanak az életben.

– Reményeim szerint, ha egy jó program készül az iskola vezetése és tanári kara által, akkor biztosítva lesz magának az iskolának és Sellye oktatási rendszerének a jövője – fűzte hozzá Nagy Csaba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában