Sikeres program

2023.11.11. 17:30

Vetőmag segítette a rászorulókat, a kertek kizöldültek

Sikerrel zárult a Katolikus Karitász öngondoskodást elősegítő Zöldellő kertek programja idén is, amelyben több baranyai település is részt vett.

Wald Kata

Fotó: Nagy Norbert

A Zöldellő kertek segélyprogramot, amely során kis konyhakerttel rendelkező, és azt művelni szándékozó rászoruló családoknak biztosítanak vetőmagot, évek óta meghirdeti a Katolikus Karitász azzal a céllal, hogy az érintettek megtermeljék maguk számára a szükséges zöldségeket. 
A baranyai településeken élő rászorulók a humanitárius szervezet vetőmagprogramjának adományaiból rendszeresen részesülnek. A kérelmezők csomagokban összeállított különféle vetőmagokat kapnak, amelyeket elültethetnek kertjeikben. Emellett idén palántákkal is segítették őket: a Felzárkózó Települések program részeként Baranya különböző településein ez év nyarán összesen 1200 darab paprika-, paradicsom-, tök- és uborkapalántát osztott szét rászoruló családok közt a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, köszönhetően a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem felajánlásának. 

A Katolikus Karitász beszámolója szerint az őszi betakarítási időszak mérlegét látva elmondható, hogy a program sikeres volt: országszerte 371 településen összesen 5381 család vett rész benne, amely több mint 17 ezer személy támogatását jelentette közel 15 millió forint értékű vetőmaggal és 6 millió forint értékű palántával. 
– A több mint 10 éve futó Zöldellő kertek program során a kiosztott vetőmagok és palánták hasznosítása mellett a karitász szakmai támogatást is nyújt a kertészkedő családoknak, hogy veteményeseikben a lehető legtöbb termést takaríthassák be és kétkezi munkájuk sikerét megtapasztalják – emelte ki a segélyszervezet. 
Az akció részeként minden településen tavasztól őszig a helyi karitászönkéntesek kísérték figyelemmel a ter­mesztést, segítve a résztvevők első lépéseit az öngondoskodás felé. – A program által elindított reintegrációs folyamat eredményei csak hosszabb idő alatt válnak majd kézzelfoghatóvá társadalmi szinten, de az már most elmondható, hogy azok a gyerekek, akik részesei lehettek a növénytermesztés élményének és saját veteményesükből tehetik az asztalra a saját termesztésű zöldségféléket, jó úton haladnak az öngondoskodás képességének elsajátításában – emelte ki összefoglalójában a Katolikus Karitász. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában