gondatlanság

2018.02.07. 16:13

Nem törődtek gyermekükkel a szülők, majdnem kihűlt

A Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta a büntetését az anyának és élettársának, akik az anya gyermekét éjszakára fűtetlen szobában magára hagyták és emiatt másnap a gyermeket kihűlt állapotban kórházba kellett szállítani.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: Ruslan Shugushev

A jogerősen megállapított tényállás szerint az anya gyermekotthonban nevelkedett, ahonnan többször megszökött. 2011-ben gyermeke született, aki nevelőszülőkhöz került. Később  megismerkedett egy férfival akivel élettársi kapcsolatot létesített. Ebből a kapcsolatból 2012-ben újabb gyermeke született, akit másfél évig közösen neveltek. 2013. év végén a harmadik gyermekével terhes nő vádlott többször meglátogatta 2011-ben született fiát, élettársával elhatározták, hogy a gyermeket magukhoz veszik, a gyermek 2014 januárjában került a vádlottak családjába.

A még nem szobatiszta sértett a vádlottak nevelése felügyelete alatt napokon belül nagy számú, különböző – 8 napon belül gyógyuló – sérülést szenvedett. Egy alkalommal a zuhanyzóban elesett, fejét beütötte. Ettől közvetett életveszélyes sérülést szenvedett, de a vádlottak nem vitték orvoshoz.

2014 januárjában napján a sértett fürdetése közben az anya kiment a fürdőszobából. Ezalatt a gyermek megnyitotta a zuhany csapját és forró vizet engedett magára. A forrázás miatt égési sérüléseket szenvedett, de anyja és annak élettársa ekkor sem vitték orvoshoz.

2014 január 25-ről 26-ra virradó éjszaka ismeretlen körülmények között a gyermekkorú sértett több órát töltött a téli hidegben, fűtetlen szobában. Emiatt reggelre kihűlt, hypotermiás állapotba került. A vádlottak a délelőtti órákban értesítették a mentőket, akik a gyermeket életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Az eljárás során kétséget kizáróan nem lehetett bizonyítani, hogy a vádlottak szándékosan bántalmazták a gyermeket.

A Pécsi Törvényszék a vádlottakat gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségében és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért a nőt 3 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra, a férfit 1 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Egyben elrendelte az anyával szemben korábban kiszabott 6 hónap fogházbüntetés végrehajtását.

A másodfokú bíróság a vádlottak cselekményét gondatlanságból védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés vétségének és kiskorú veszélyeztetésének minősítette, mivel a gyermek életveszélyes sérüléseinek kialakulása nem bántalmazással volt összefüggésben, ezeket a sérüléseket a bíróság a kiskorú veszélyeztetése körében értékelte. Az ítélőtábla a vádlottakkal szemben első fokon kiszabott büntetések tartamát megfelelőnek találta, így azokat helybenhagyta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában