kattant a bilincs

2019.06.13. 16:09

Előzetesbe került a szentlőrinci madám emberkereskedelem miatt

A Pécsi Járásbíróság ma elrendelte egy nő letartóztatását egy hónapra három rendbeli emberkereskedelem bűntette és a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, kizsákmányolás céljából, fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntette alapos gyanúja miatt.

bama.hu (forrás: Pécsi Törvényszék)

Forrás: Shutterstock

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2019. januárjában Szentlőrincen, egy gyanúsított társától, 150 ezer forintért megvásárolt egy nőt, majd februárban még kettőt azzal a céllal, hogy őket rávegye arra, hogy németországi tartózkodási helyén prostitúciós tevékenység végezzenek.

Az egyik nőt a gyanúsított és családtagjai Németországba fuvarozták, de ő onnan pár hónap múlva hazatért, míg a másik két nő, az őket szintén Németországba szállító furgonból Szigetváron, egy piros lámpánál állva kiugrott a járműből és elszaladt.

A további gyanú szerint 2018. novemberében a gyanúsított, szintén a gyanúsított társától megvásárolt egy férjes asszonyt, akit hozzátartozójának adott át, aki őt megfenyegette. A nőt Németországba szállították és 2018. novembere és 2019. januárja között, idegen személyekkel pénzért szexuális szolgáltatásra kényszerítették. A gyanúsított nő az így befolyt bevétellel sajátjaként rendelkezett.

A jelentős tárgyi súlyú bűncselekményekre figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított megszökne, elrejtőzne, illetve az eljárásban résztvevő egyéb személyek megfélemlítésével, befolyásolásával igyekezne meghiúsítani a bizonyítást. Az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették a bíróság határozatát, így az végleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában