károkozás

2021.04.12. 11:38

Kibéreltek egy lakókocsit: amit nem loptak el, azt tönkretették

A pécsi nyomozók rongálás, valamint lopás miatt indítottak eljárást egy férfi és két nő ellen.

bama.hu (forrás: police.hu)

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A pécsi nyomozók tegnap egy 36 éves pécsi férfit és 36 éves feleségét, valamint egy 38 éves sámodi nőt fogtak el, majd mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki. A megalapozott gyanú szerint a házaspár és női ismerősük 2021 januárjában kibéreltek egy lakókocsit Pécsett, majd később kárt okoztak benne.

Megrongálták annak berendezési tárgyait, többek között berúgták a bejárati ajtót, összetörték az ágyakat, kidobták a matracokat, és letépték a szekrényajtót. A férfit és a két nőt továbbá azzal is gyanúsítják a rendőrök, hogy a lakókocsiból eltulajdonítottak egy tévét és egy mikrohullámú sütőt. A bűncselekményekkel több mint százezer forint kárt okoztak a sértettnek, kihallgatásukon mindhárman beismerték tettüket.

Ellenük rongálás, valamint lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában