Két árusnak engedélye sem volt

2023.02.21. 11:46

Súlyos mulasztásokkal is találkoztak a NAV revizorai a busójáráson

A NAV revizorai csütörtöktől vizsgálták a rendezvényen a nyugtaadási kötelezettség betartását, a foglalkoztatottak bejelentését és az áruk eredetét.

Máté Balázs (Forrás: Mohácsi Újság.hu)

Fotó: Szabolcs László

Talán a baranyai adózókhoz könnyebben eljut a NAV megyei adótraffipax-üzenete arról, hogy a rendezvényt kiemelten ellenőrzik a hivatal munkatársai, talán a helyi adózók adótudatossága fokozottabb, mindenesetre idén is szinte csak más vármegyékből (Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok) érkező árusok mulasztottak el nyugtát adni a próbavásárlásokkor a Mohácsi Busójáráson. 

A NAV revizorai csütörtöktől vizsgálták a rendezvényen a nyugtaadási kötelezettség betartását, a foglalkoztatottak bejelentését és az áruk eredetét, de míg a „bemelegítő napokon" csak elvétve jegyzőkönyveztek egy-egy súlyosabb mulasztást, vasárnapra már kirajzolódott a hagyományos trend, a 33 ellenőrzött kereskedő és vendéglátó közül 11 semmilyen bizonylatot nem adott az értékesítéskor, de akadt két olyan árus is, akik adószám és közterületfoglalási engedély nélkül folytattak kereskedelmi tevékenységet.

A minden túlzás nélkül rendkívülinek mondható forgalmat bonyolító, bevételeltitkoláson ért kitelepülők akár több százezres bírságra is számíthatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában